Játékossors: Eindhovenbe szerződött az Újpest korábbi középpályása

SZ. R.SZ. R.
2021.08.13. 14:00
Hivatalos oldalán jelentette be a holland másodosztályban szereplő FC Eindhoven, hogy szerződtette az Újpest korábbi középpályását, Rácz Barnabást. A magyar futballista akár már a csapat pénteki, FC Emmen elleni összecsapásán is pályára léphet.

A klub közleménye szerint a felek egyéves szerződést kötöttek, amelybe egy hosszabbítási opciót is belefoglaltak. Rácz a 78-as mezszámot fogja viselni és már akár a gárda pénteki, FC Emmen elleni bajnokiján debütálhat a holland másodosztályban.

„Barnabás nagyon technikás labdarúgó, nagyszerű rúgótechnikával. A próbajátékon meggyőzött minket, és úgy érezzük, hogy olyan játékost igazoltunk a személyében, aki a középpálya több posztján is bevethető" – mondta az FC Eindhoven technikai igazgatója, Marc Scheepers.

A holland másodosztályban szereplő együttes a közleményben magyarul is köszöntötte az újdonsült csapattagot.

Rácz Barnabás Szombathelyen nevelkedett, majd volt a Soproni VSE játékosa is, mielőtt 2019 februárjában az Újpesthez igazolt. A fővárosiaknál aztán nem kapott sok lehetőséget, legutóbb 2020 nyarán szerepelhetett egy DVSC elleni bajnoki mérkőzésen, mindössze négy percet, majd januárban felbontották a szerződését, így az elmúlt hét hónapban nem volt csapata. Az NB I-ben 96, míg az NB II-ben 28 találkozón lépett pályára. Korábban az U19-es és az U21-es válogatottban is szóhoz jutott.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
15 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08