MLS: Sallói a tizedik, Gazdag az első gólját szerezte – videó

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2021.08.05. 07:52
null
Gazdag megszerezte az első gólját az MLS-ben (Fotó: Philadelphia Union)
Sallói Dániel és Gazdag Dániel is gólt szerzett az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szerdai játéknapján – számolt be róla az MTI.  

A liga honlapja szerint a Sporting Kansas City 4–1-re győzött a Los Angeles FC otthonában, a meccset végigjátszó Sallói a 36. percben az öt és feles sarkáról kapásból lőtt a hazaiak hálójába. Az augusztus 25-én éppen Los Angelesben sorra kerülő All Star-mérkőzésre is meghívott magyar szélsőnek négy gólpassz mellett ez már a tizedik találata volt a mostani idényben, ezzel holtversenyben második a góllövőlistán. Az SKC szintén holtversenyben a Nyugati főcsoport tabellájának első helyén áll.

SALLÓI GÓLJA

A Philadelphia Union házigazdaként 3–0-ra nyert a Toronto FC ellen, az első találatnál Gazdag Dániel adta a gólpasszt, a másodikat pedig ő maga szerezte büntetőből. A válogatott támadó középpályás kezdőként 74 percet töltött a pályán, és ez volt a harmadik gólpassza, illetve az első találata az MLS-ben.

Schön Szabolcs együttese, az FC Dallas 1–1-es döntetlent ért el a Seattle Sounders otthonában, a magyar válogatott futballista kezdőként 66 percet kapott a vendégeknél.

A Dallas a Nyugati főcsoport kilencedik helyén áll, a Philadelphia pedig harmadik a Keleti konferenciában.

GAZDAG GÓLJA

Legfrissebb hírek

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik