Schön Szabolcs: ez pályafutásom eddigi legnehezebb időszaka; Lázadnak a Formula–1-es pilóták

SZ. M.SZ. M.
2022.04.29. 23:32
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.

Kiélezett hajrá: az NB II-ben három csapat versenyez a második helyért. A Vasas mögött a fej fej mellett haladó Kecskemét és Diósgyőr, valamint az utóbbi fordulókban megrogyó Szeged-Csanád GA is odaérhet a második helyre. Nagy kérdés, ki lesz a befutó. NS-összeállítás
Kiélezett hajrá: az NB II-ben három csapat versenyez a második helyért.
A Vasas mögött a fej fej mellett haladó Kecskemét és Diósgyőr, valamint az utóbbi fordulókban megrogyó Szeged-Csanád GA is odaérhet a második helyre. Nagy kérdés, ki lesz a befutó. NS-összeállítás

Az MLS-idényben még egyetlen percet sem játszó Schön Szabolcs a nélkülözöttségről, az öt hónapnyi szünetet követő első tétmeccséről, neveltetéséről, valamint a júniusi válogatott kerettagság lehetőségéről is beszélt Borsos Lászlónak

A Real Madridnak szombat este elég egy pontot szereznie az Espanyol ellen ahhoz, hogy biztossá tegye bajnoki címét, igaz, a Manchester City elleni BL-elődöntő visszavágója miatt bizonyára tartalékos csapat lesz a pályán. Smahulya Ádám háttéranyaga

Lázadnak a pilóták az eddiginél sűrűbb program miatt. Hiába törölték el erre az évre a Formula–1-es nagydíjak csütörtöki médianapját, a versenyzők arra panaszkodnak, hogy a „nulladik” napon így is ugyanannyi a teendőjük, és még a péntekjük is zsúfoltabb. Zsoldos Barna írása

Holló Balázs: Utálatos szám a 400 vegyes. A legfőbb célja az volt a múlt heti debreceni országos bajnokságon, hogy 400 vegyesen megússza a vb-szintet – megtette, így ezen a távon rajtkőre léphet a júniusi budapesti világbajnokságon. Kovács Erika interjúja

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
13 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
2026.11.06. 23:14

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
2026.11.05. 23:50

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
2026.11.04. 23:55

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
2026.11.03. 23:50

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2026.11.02. 23:29

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
2026.11.01. 23:55

Nagy durranás: itt az európai szuperrangadók hétvégéje!; Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

E-újság
2026.10.30. 23:45