Légiósok: Nem vagyok topsztár és nem is akarok az lenni – Szoboszlai

2023.02.20. 14:07
null
Szoboszlai Haaland nyakában, amikor még mind a ketten a Salzburg játékosai voltak (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, Szoboszlai Dominik bekerült a forduló álomcsapatába a Kicker című szaklapnál, amely – nem is feltétlenül ebből az alkalomból – hosszabb interjút is közölt az RB Leipzig 28-szoros magyar válogatott középpályásával. Ebből kiderül, hogy a 2026 nyaráig érvényes szerződéssel bíró játékost egyelőre nem foglalkoztatja a jövője, csak a lipcsei feladatokra koncentrál.

Az elmúlt hétvégén Szoboszlai Dominik az 50. német élvonalbeli bajnokiján lépett pályára, s a tizedik bajnoki gólját szerezte, amikor a Wolfsburg elleni találkozó ráadásában egy higgadt csel után állította be a 3–0-s lipcsei sikert jelentő végeredményt.

Szoboszlai nagyszerű teljesítményét a Kicker szaklap is elismerte, hiszen az idény során másodszor került be a forduló válogatottjába – ám ettől függetlenül is hosszabb interjút készített a játékossal. A lap feleleveníti, hogy Szoboszlai két éve került az RB Leipzighez a lipcseiek testvércsapatától, az osztrák RB Salzburgtól, ám sérülése miatt hosszú ideig várni kellett a bemutatkozására.

Szoboszlai a mai napig hálás az osztrák klub orvosainak, akiknek segítségével sikerült leküzdenie a makacs sérülését, s végül a teljes tavaszi szezon kihagyása után 2021 augusztusában bemutatkozhatott a lipcseieknél. Az előző idényben 29 meccsen 18 gólban működött közre, s értéke a transfermarkt.de oldal szerint mára elérte a 35 millió eurót, amivel messze a legtöbbre taksált magyar labdarúgó.

A Kicker szerint ennek ellenére Szoboszlai a földön maradt, s tudja is magáról, hogy hol a helye.

„Nem vagyok sztár és nem is akarok az lenni. Pontosan ugyanolyan labdarúgó vagyok, mint bárki más. Számomra mindig is a csapat áll az első helyen, és ha egy meccsen többet kell védekeznem, mint támadnom, akkor azt teszem. Ugyanakkor szögezzük le: támadni jobban szeretek, mint védekezni” – idézi a lap a középpályást, aki elárulta azt is, hogy már Salzburgban is nagyon sokat tanult Marco Rose-től, aki ma már a Lipcsénél is az edzője.

A Salzburg kapcsán Erling Haaland is szóba kerül az interjúban, ami persze nem is csoda, hiszen a salzburgi időszakában egy évig a csapattársa volt a ma már a Manchester Cityben gólok termelő norvég, ráadásul szerdán éppen a City ellen lép pályára a Leipzig – a két korábbi csapattárs hosszú idő után találkozhat ismét a futballpályán.

„Nagyon boldog vagyok, hogy ismét találkozhatunk, a Salzburgnál szép időket töltöttünk el együtt, jó barátokká váltunk. Amikor Erling tizennyolc évesen a csapathoz került, sokat segítettem neki, mert tudtam jól, milyen érzés új emberként egy ismeretlen helyen, ahol még ráadásul a nyelvet sem beszéled. Azt gondolom, mindent egybevéve mind a ketten sokat tanultunk a másiktól, de azt őszintén el kell ismernem, hogy én talán egy picit többet tanultam tőle, mint ő tőlem” – fogalmazott a lapnak Szoboszlai.

„A sorsolás után beszéltünk, néhány napja pedig írtunk egymásnak, és hát persze, hogy a párharc volt a téma. Otthon azzal kell kifutnunk a pályára, hogy senki nem állíthat meg minket hazai pályán. A célunk, hogy az első meccsen megalapozzuk a továbbjutásunkat” – mondta Szoboszlai.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Február 22., szerda
21.00:
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
18 órája

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Alapszabály: ha jeleznek a gépek, nem szabad kockáztatni

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:20

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Kerkez Milos Szoboszlairól: Nem szeret sokáig hiányozni, minden meccsen játszani akar

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 18:05

Szoboszlai nincs, de Kerkez benne van a Liverpool FC utazó BL-keretében

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 15:04

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34