Varga Dániel az Eurokupáról: Ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.10.16. 08:24
null
Varga Dániel irányítás közben (Fotó: Balogh László)
Kiváló játékkal, három győztes mérkőzéssel megnyerte selejtezőcsoportját az Eurokupában a BVSC-Manna ABC férfi vízilabdacsapata. Varga Dániel vezetőedzővel a versenysorozat nívójáról és a hamarosan megjelenő könyvéről is beszélgettünk.

Megérkezett az utolsó két havi bére a Primorje Rijekától? Tettük fel a kérdést a BVSC vezetőedzőjének, Varga Dánielnek. 

„Úton van!” – vágta rá mosolyogva a szakember, aki 2010 és 2014 között erősítette a horvát együttest.

A félig-meddig vicces történet onnan indult, hogy a BVSC a múlt hét végén Podgoricában szerepelt az Eurokupa-selejtező E-csoportjában, amelyben a hazai Buducsnoszttal, a spanyol Terrassával és a Rijekával mérte össze a tudását. Varga Dániel a vlv.hu-nak adott interjúban elmesélte: a játékosok között már nemigen volt ismerős, a mostani vezetőedzővel, Igor Hiniccsel viszont sokat beszélgetett, és megkérdezte tőle, volna-e esély arra, hogy az utolsó két havi fizetését átutalják, mert 2014 óta nem érkezett meg…

A selejtezőre térve a zuglóiak remekeltek, mindhárom mérkőzésüket magabiztosan nyerték meg, az első, Podgorica elleni összecsapás alakult a legszorosabban, amelyen így is négy góllal, 17–13-ra diadalmaskodtak.

„Ennél jobban nem is alakulhatott volna! – szögezte le Varga Dániel. – A tornán egyértelmű fejlődési ívet mutattunk. Nekem a védekezés a legfontosabb, az első meccs első negyedében hét gólt kaptunk, erre tudtunk reagálni és a következő három negyedben mindössze hatszor vették be a hálónkat. A második meccsre még nagyobb hangsúlyt fektettünk erre, tökéletes védekezést mutattunk be. A Terrassa elleni záró mérkőzéssel is maradéktalanul elégedett lehettem addig, amíg éles volt a párharc. A kapusteljesítményeket külön kiemelném, Gyapjas Viktor és Korom Dániel egyaránt remekelt.”

Azóta az Eurokupa főtáblájának csoportbeosztása is elkészült, a BVSC a másik magyar résztvevővel, az Endo Plus Service-Honvéddal, az olasz Posillipóval és a montenegrói Budvával került az A jelű négyesbe.

„Nehéz kvartettbe kerültünk, de nem lehetett volna sokkal könnyebb. Az elmúlt években az Eurokupa már más, mint az azt megelőző időszakban, tulajdonképpen a Bajnokok Ligája béta verziója: csak jó csapatok vannak. A Budva már az előző idényben is kiváló erőt képviselt, ehhez képest a nyáron hét remek játékost szerződtetett. A Posillipo is tovább erősödött, a Honvéd meg a Honvéd, a bajnoki ezüstérmes, a legutóbbi idényben is rangadó volt az összes egymás elleni mérkőzésünk, most sem lesz másképp. Akár négyes körbeverést is el tudok képzelni, nagyjából ugyanannyi esélyünk van továbbjutni, mint a többieknek.”

Vízilabda
19 órája

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Kovács István: Annak nincs értelme, hogy továbbjutunk, aztán kapjuk a nagy pofont.

A Szolnoki Dózsa szakmai igazgatója, Kovács István a minap arról beszélt lapunknak, azért sem neveztek az Eurokupa új idényébe, mert nem túl igazságos a rendszere, amióta a BL-ből kiesett csapatok ebben a sorozatban folytathatják nemzetközi szereplésüket. Varga Dániel részben egyetért vele:

„Kettős érzések vannak bennem, mert a döntés emeli a sorozat színvonalát, rangosabbá vált az Eurokupa. Viszont látni kell, hogy az Eurokupa-indulást kiharcoló együttesek meddig jutnak, és nagyon úgy tűnik, hogy a végjátékban inkább a BL-ből kiesett csapatok dominálnak. Az előző kiírásban rajtunk kívül mindenki a BL-ből érkezett a legjobb négybe. Szóval nívósabb lett a sorozat, viszont az eredeti szemlélete valóban eltűnt.”

Friss hír, hogy november 5-én megjelenik Varga Dániel Víz alatt és víz felett című könyve, amelyről a tréner így fogalmazott.

„Régi vágyam válik ezzel valóra, sikerült mindent megemlítenem benne, ami fontos nekem életem eddigi negyvenhárom évéből. A nagy része a vízilabdáról szól, de a magánéletemről és a lélektani megéléseimről is szó esik benne. A könyvet már megírtam, most már csak olvasni kell!”

Legfrissebb hírek

Szakmailag és gazdaságilag sem érte meg az Eurokupa-indulás a szolnoki pólócsapatnak

Vízilabda
19 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2026.10.12. 11:02

Százszázalékos mutatóval zárt a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben

Vízilabda
2026.10.11. 11:22

Férfi vízilabda Eurokupa: csoportkörbe jutott a BVSC

Vízilabda
2026.10.10. 21:14

Négy góllal verte a házigazdát a BVSC a férfi vízilabda Eurokupa-selejtezőben

Vízilabda
2026.10.09. 21:42

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.09.23. 20:15

A BVSC a bronzérmes a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.09.13. 17:45

Batizi Benedek: Sikerként élhetjük meg a bronzot is

Vízilabda
2026.06.05. 08:07