Légiósok: a Ligue 1 újoncához szerződött Loic Nego – hivatalos

M. B.M. B.
2023.06.23. 16:18
null
Nego a francia élvonalban folytatja pályafutását (Fotó: Le Havre)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) érdekelt Le Havre a hivatalos honlapján jelentette be, hogy – mint azt korábban a L'Équipe értesüléseire hivatkozva megírtuk – szerződtette a Fehérvár FC-től a magyar válogatott jobbszélsőt, Loïc Negót.

A normandiai klub közleménye szerint Nego két évig érvényes szerződést kötött a másodosztályú bajnokságot (Ligue 2) a közelmúltban megnyerő, így az élvonalba jutást kiharcoló csapattal.

A francia születésű játékos nyolc év után hagyta el a Fehérvárt, mellyel többek között bajnoki címet nyert, bejutott az Európa-liga csoportkörébe és a Magyar Kupát is elhódította.

 

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatér(het)nek: Kovács Bence (Kazincbarcika), Kovácsik Ádám (ETO FC Győr), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Andrija Radulovics (szerb-montenegrói, Crvena zvezda – Szerbia, legutóbb kölcsönben: Radnik Surdulica – Szerbia)
Távozók: Alef (brazil, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román, szabadon igazolható), Marcel Heister (Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, szabadon igazolható), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Szabó Levente (ETO FC Győr), Nikola Szerafimov (északmacedón, érdeklődnek iránta: FCSB, CFR – Románia)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Ligue 1: győzelmével felugrott a dobogóra a Rennes

Francia labdarúgás
2026.10.11. 23:00

Legyűrte a PSG a Le Mans-t

Francia labdarúgás
2026.10.10. 23:22

„Jobb, ha mindenki hozzászokik” – Dembélé nem került be a PSG keretébe

Francia labdarúgás
2026.10.10. 13:14

Remekelt a világbajnok Thauvin, a Lens legyőzte a Lyont

Francia labdarúgás
2026.10.09. 23:10

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
2026.09.23. 08:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04