Liverpool: Szoboszlaiék már Németországban edzenek

2023.07.15. 21:41
null
Szoboszlai is nyeregbe pattant (Fotó: Liverpool FC)
Mint arról beszámoltunk, vasárnaptól Baden-Württembergben tartózkodik a Liverpool FC első csapatának bővebb kerete: a 32 labdarúgó tíznapos edzőtáborba érkezett Dél-Németországba. Vasárnap az első németországi edzésre kerékpárral érkeztek a játékosok, így Szoboszlai Dominik is – erről osztott meg néhány fényképet a klub hivatalos Facebook-oldala.

A Liverpool a hivatalos honlapján 30 fotóból álló galériát közölt a vasárnapi edzésről, amely ide kattintva megtekinthető.

A Liverpool négy nap múlva, csütörtökön játssza majd az első felkészülési mérkőzését, a másodosztályú Karlsruhe ellen mutatkozhat be új csapatában Szoboszlai Dominik, majd következik a Greuther Fürth elleni zárt kapus edzőmeccs.

Ezután Szingapúrba megy majd az együttes, ahol aztán szintén két találkozót vív majd: előbb július 30-án a Leicester City ellen, majd három nap múlva a Bayern München ellen zárja a felkészülést.

A LIVERPOOL NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Július 19., 19.30: Karlsruhe (német II.)–Liverpool
Július 24., 14.00: Greuther Fürth (német II.)–Liverpool – zárt kapus
Július 30., 11.00 (Szingapúr, Nemzeti Stadion): Liverpool–Leicester City (angol II.)
Augusztus 2., 13.30 (Szingapúr, Nemzeti Stadion): Liverpool–Bayern München (német I.)

A LIVERPOOL NÉMETORSZÁGBA UTAZÓ 32 FŐS KERETE: Alisson Becker, Joe Gomez, Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Thiago Alcantara, Luis Díaz, Szoboszlai Dominik, Darwin Núnez, Alexis Mac Allister, Mohamed Szalah, Adrián, Jordan Henderson, Cody Gakpo, Diogo Jota, Konsztantinosz Cimikasz, Andrew Robertson, Joël Matip, Stefan Bajcetic, Nat Phillips, Caoimhín Kelleher, Trent Alexander-Arnold, Marcelo Pitaluga, Conor Bradley, Bobby Clark, Ben Doak, Melkamu Frauendorf, Vítezslav Jaros, Lewis Koumas, James McConnell, Fabian Mrozek, Jarell Quansah, Calum Scanlon.

Legfrissebb hírek

Először játszhat három magyar kieséses BL-meccsen!

Bajnokok Ligája
14 órája

Magyar alapokra épülhet az új Liverpool?

Angol labdarúgás
16 órája

John Aldridge: Szoboszlait jobbhátvédben játszatni pazarlás

Angol labdarúgás
2026.02.24. 10:32

Rossi napi tizenkét kávéjáról és a konyha falára ragasztandó BL-trófeáról is beszélt Szoboszlai Dominik

Magyar válogatott
2026.02.23. 20:09

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
2026.02.23. 08:13

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

A világ legjobb középpályásai között Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.02.21. 07:37
Ezek is érdekelhetik