Légiósok: a Liverpool magyar hősének nevezi Szoboszlait a BBC

K. R. ZS.K. R. ZS.
2023.12.06. 16:38
null
Szoboszlait motiválják a kritikák a BBC szerint (Fotó: Getty Images)
A brit közszolgálati csatorna, a BBC terjedelmes cikket írt Szoboszlai Dominikról. A magyar válogatott csapatkapitányáról kiemeli, hogy erőt tud meríteni a kritikákból, így képes kezelni a rá nehezedő terhet.

 

Hosszabb írást szentelt Szoboszlai Dominikról a BBC, amely a „Liverpool magyar hőseként” és Puskás Ferenc lehetséges utódjaként utal a magyar válogatott csapatkapitányára. Constantin Eckner német újságíró a 23 éves középpályás válogatottban nyújtott teljesítménye mellett angliai szereplésére is kitért.

„Két gólt szerzett, ledöntött egy hagyományos magyar gyümölcspálinkát, majd a mérkőzés után a budapesti Puskás Aréna lelátójáról vezette a kántálást” – írja a szerző a Montenegró elleni 3–1-es győzelemre visszaemlékezve.

A BBC mind a válogatott, mind a játékos érdemeit kiemeli: „Magyarország zsinórban harmadik sikeres Eb-selejtezőjét zárta le, miután Szerbiát négy ponttal megelőzve a csoport élén végzett. Az elmúlt 12 meccsen, amelyen Szoboszlai volt a csapatkapitány, veretlen a válogatott.”

A cikk szerint Szoboszlai az Anfielden is azonnali hatást gyakorolt, és elhallgattatta a kétkedőket, akik nem hitték, hogy képes lesz kezelni egy ilyen nagy előrelépést pályafutásának ebben a szakaszában. Eckner megemlíti azt is, hogy a fiatal középpályást motiválják a kritikák, és bevallása szerint szívesen olvas negatív megjegyzéseket magáról.

A szerző arra is kitér, hogy Szoboszlai nem az első olyan játékos, akit összefüggésbe hoznak az Aranycsapat legendás vezérével, Puskás Ferenccel. Bár ez a fajta összehasonlítás gyakran megviselte az érintetteket, Eckner úgy véli: Szoboszlai lehet a kivétel, hiszen rendkívül jól érzi magát a bőrében.

Legfrissebb hírek

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:22

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

Szoboszlai visszatérése is téma volt a Liverpool sajtótájékoztatóján

Angol labdarúgás
2026.10.27. 14:44