Jürgen Klopp: Szoboszlai pénteken a csapattal edz, bevethető lesz vasárnap

D. Á.D. Á.
2024.01.25. 16:58
Szoboszlai Dominik vasárnap ismét pályára léphet (Fotó: Getty Images)
A Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere, Jürgen Klopp a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy Szoboszlai Dominik pénteken teljes értékű edzésmunkát végez a kerettel, vasárnap pedig bevethető lesz a Norwich City elleni FA-kupa-mérkőzésen.

 

Mint ismert, a Liverpool 1–1-es döntetlent játszott a Fulhammel idegenben az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóján szerda este – a „vörösök” 3–2-es összesítéssel bejutottak a fináléba.

Jürgen Klopp együttese vasárnap a másodosztályú Norwich Cityt fogadja az Anfielden az FA-kupában a legjobb 32 között. Arról már korábban beszámoltunk, hogy Szoboszlai Dominik a hétvégén visszatérhet sérüléséből – most a német menedzser további információkat közölt a magyar válogatott csapatkapitányának állapotáról, valamint beszélt az elmúlt hetekben szintén sérüléssel bajlódó Andrew Robertsonról és Trent Alexander-Arnoldról is.

„Van rá esély, hogy mindhárman visszatérnek vasárnap, de még nem mondom biztosra. Robertson jó fizikai állapotban van, már a kispadra is leülhetett a Fulham ellen. Teljes értékű edzést végzett. Pénteken Szoboszlai is a csapattal készül majd, azaz bevethető lesz a hétvégén. Trentnél bizonytalanabb a helyzet, a héten nem edzett a kerettel. Ha holnap jobb állapotban lesz, akkor meglátjuk. Majd a meccs napján eldöntöm, játszik-e” – mondta Jürgen Klopp.

 

 

Legfrissebb hírek

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
11 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
Tegnap, 9:10

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50