Légiósok: a törökök szerint Szalai Attila a Fener riválisához, a Galatához tart

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2024.01.05. 17:13
null
Szalai Attila a Hoffenheimben egyelőre kevés játéklehetőséghez jut (Fotó: Getty Images)
Szalai Attila máris klubot válthat? A csakfoci.hu szúrta ki, hogy a török Sabah portál szerint a Hoffenheim magyar válogatott védője hamarosan a Galatasaray játékosa lesz.


Kevés alkalommal válik valósággá, amiről a török sportsajtóban naponta olvasni. Ez Szalai Attila esetében többször is bebizonyosodott, hiszen Bundesliga-szerződéséig összeboronálták a Chelsea-vel, a Leicester Cityvel, a West Hammel vagy éppen a Sevillával.

Nyáron aztán a Hoffenheimbe igazolt, ahol egyelőre kevés játéklehetőséget kap, az Európa-bajnokság pedig közeleg, így több helyen felvetődött: érdemes lenne-e váltania?

Nos, a török Sabah szerint a magyar válogatott védő hamarosan korábbi klubja, a Fenerbahce bajnoki riválisának játékosa lesz, ugyanis kölcsönben a Galatasarayhoz szerződik. A két csapat között egyébként tetőzik a rivalizálás, ugyanis egyaránt 44 ponttal állnak a bajnokság élén.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
5 órája

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
2026.02.04. 19:55

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
2026.02.04. 08:38

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
2026.02.03. 23:34

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Szalai Attila vesztes bajnokin mutatkozott be az új csapatában

Légiósok
2026.02.01. 14:58

Szalai Attila közleményt adott ki a távozásáról, volt edzőjének is üzent

Légiósok
2026.01.29. 15:42

Szalai Attila: Én is vágyom a stabilitásra

Légiósok
2026.01.29. 13:01
Ezek is érdekelhetik