Patinás angol klub tett ajánlatot Stylesért – sajtóhír

M. B.M. B.
2024.01.23. 12:23
A Sunderland lehet Styles pályafutásának következő állomása (Fotó: Getty Images)
Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Sunderland AFC tett ajánlatot a harmadik vonalban vitézkedő Barnsley FC magyar válogatott középpályásáért, Callum Stylesért – írja X-oldalán a brit Sky Sports regionális tudósítója, Keith Downie.

A hatszoros angol bajnok, kétszeres kupagyőztes klub az említett forrás szerint kölcsönszerződés keretében szerezné meg a 23 éves labdarúgó játékjogát, de a szerződésbe bekerülne egy végleges vásárlási opció is, így Styles a jelenlegi idény vége után is maradna a Sunderland kötelékében. A klub megtette az első lépést – írja Downie –, de a megegyezéstől még messze állnak a felek. 

Arról már korábban írtunk, hogy Callum Styles szerződésében – a brit sajtó szerint – kétmillió fontos kivásárlási ár szerepel. A 23 éves labdarúgót nem először boronálják össze az angol másodosztály csapataival, legutóbb a két birminghami klub, a Birmingham City és a West Bromwich Albion érdeklődéséről lehetett hallani.  

A Sunderland jelenleg 40 ponttal a 10. helyen áll a 24 csapatos Championshipben, hátránya három pont a már rájátszást érő 6. helyen tanyázó Coventry Cityhez képest.

 

 

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Sallai Roland és Callum Styles sérült, kikerült a válogatott keretéből

Magyar válogatott
2026.09.21. 11:36

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

Tóth Rajmundtól győztes gól Szalahék ellen; Callum Styles ismét betalált – videók

Légiósok
2026.09.12. 21:20

Jamie Vardy a Burnley-hez igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.06. 16:56