Ádám Martintól elbúcsúzott az Ulszan – a távozó csatár szeretne szintet lépni

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2024.07.05. 15:16
Ádám Martin elköszönt az Ulszantól (Fotó: (Fotó: Facebook/Ulsan Hyundai Football Club, archív)
A dél-koreai Ulszan HD a csapat pénteki bajnoki mérkőzése után hivatalosan is elköszönt magyar válogatott csatárától, a 29 éves Ádám Martintól.

 

Ahogy a hét elején jeleztük, a magyar válogatott csatár, Ádám Martin két év után elhagyja a dél-koreai Ulszan HD-t, amely a Szuvon FC elleni, idegenbeli meccset (1–1) követően jelentette be, hogy a támadó közös megegyezéssel távozik, egyúttal megköszönték a klubért végzett munkáját és sok sikert kívántak neki további pályafutásához. Ádám 2022 óta 67 meccsen 24 gólt és kilenc gólpasszt ért el a csapat színeiben, amellyel kétszer lett dél-koreai bajnok és szerepelt az ázsiai Bajnokok Ligájában is (tíz meccsen öt gólig jutott a sorozatban).

„Örülök, hogy sikerült méltóképp lezárni ezt a dél-koreai időszakot Ádám Martin pályafutásában, szépen búcsúzott tőle a klub. Úgy érzem, minden szempontból eredményes két éven vagyunk túl. Most, hogy szabadon igazolható, szeretnénk, ha magasabb szinten, erősebb bajnokságban is bizonyíthatna. Két évig tartanak a vb-selejtezők, és addig a válogatott egyértelműen kiemelt szempont marad a folytatás tervezésében. Élete legjobb fizikai állapotában, jó formában várja Martin az új kihívásokat” – nyilatkozta megkeresésünkre a csatár menedzsere, Papp Gábor.

Az elmúlt napokban számos klub megkereste már a támadót, itthonról és külföldről is, de ezek csak érdeklődések voltak, konkrét tárgyalásokig nem jutottak el, ugyanis először a dél-koreai szerződését szerette volna lezárni a csatár (szerkesztőségünkbe eljutott olyan olvasói levél, hogy a játékos a napokban Debrecenben járt, ám ez nem felel meg a valóságnak). Most már kezdődhetnek a konkrét tárgyalások, de a játékosügynök elmondása alapján Ádám Martin célja továbbra is a külföldi folytatás.

 

 

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34