Nyártól a Wolfsburgban Dárdai Márton és Dárdai Bence ismét csapattársak lehetnek – sajtóhír

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.02.07. 10:11
Sajtóhírek szerint Dárdai Márton az idény végén távozik Berlinből (Fotó: Getty Images)
Német sajtóhírek szerint a Bundesligában szereplő Wolfsburg érdeklődik Dárdai Márton iránt, aki így a Hertha BSC után ismét együtt játszhatna testvérével, Dárdai Bencével.

Korábban beszámoltunk róla, hogy ha nem jön össze a feljutás, akkor több játékos, köztük Dárdai Márton is távozhat a Herthától. A berliniek a 2.  Bundesliga legutóbbi két fordulójában egyaránt vereséget szenvedtek, így a 12. helyen állnak, tíz pontra az osztályozót jelentő 3. helytől.

„A következő hetekben az lesz a feladatunk, hogy megtegyük a következő lépést a fejlődésünkben, mindenekelőtt meccseket nyerjünk, és apránként feljebb kapaszkodjunk a tabellán. A feljutásról vagy bármi hasonlóról pedig most nem kell beszélnünk” – szögezte le Benjamin Weber sportigazgató. A Hertha BSC szereplése miatt több kulcsjátékos is távozni szeretne – írja a liga-zwei.de. Fabian Reese és Ibrahim Maza neve is több klubnál felmerült. 

Több Bundesliga-klub figyeli Dárdai Mártont is, korábban az FC Augsburgról lehetett hallani, hozzá csatlakozott a Bild információi szerint a Wolfsburg is, ahol ismét együtt játszhatna testvérével, Dárdai Bencével. Mártonnak 2028-ig szól a berlini szerződése, de megfelelő átigazolási díj ellenében már nyáron válthat.

 

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: megint nem nyert a Wolfsburg, nincs messze az osztályozós helytől

Német labdarúgás
2026.01.30. 22:27

Willi Orbán gólt fejelt, a Leipzig legyőzte a Freiburgot – videó

Német labdarúgás
2026.01.14. 22:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Bundesliga: Schäfer András beállt a 84. percben, és remek lövéssel eldöntötte az Union Berlin meccsét

Német labdarúgás
2025.12.20. 17:34

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

Dárdai Márton: Már a nyáron megcéloztuk a Bundesligát

Légiósok
2025.12.12. 07:24

Német Kupa: Dárdai Márton gólpasszt adott, a Hertha hat gólt lőve jutott tovább

Német labdarúgás
2025.12.02. 20:20

Bundesliga: a Frankfurt a 96. percben mentett pontot a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.30. 20:16
Ezek is érdekelhetik