Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

2025.05.29. 19:54
null
Szalai elhagyta a Standard Liegé-t (Fotó: Imago)
Szalai Attila 47-szeres válogatott labdarúgó nyáron visszatér a Hoffenheim csapatához, a következő idényben pedig szeretne ismét a német élvonalban bizonyítani.

 

A 27 éves hátvédet hosszú hónapokig mellőzte a Hoffenheim szakmai stábja, majd télen kölcsönadták a belga Standard Liege-nek, ám csupán öt mérkőzésen léphetett pályára, mert márciusban elszakadt a jobb lábában a combfeszítőizom, és csak múlt szombaton, az utolsó fordulóban térhetett vissza.

„Összességében pozitívumként értékelem a belgiumi időszakot, de sajnos elég sokat kihagytam, és ez egy picit rányomta a bélyegét a tavaszomra. Annak nagyon örülök, hogy jól sikerült a felépülésem és vissza tudtam térni” – beszélt csütörtökön az M1 aktuális csatornán, a Nemzeti Sporthíradóban. Hozzátette: fantasztikus volt és nagyon sokat jelentett neki, hogy márciusban visszakerült a válogatottba, ugyanakkor egyértelmű volt számára, hogy a nyáron nem számít rá Marco Rossi szövetségi kapitány, hiszen tavasz óta csak egyetlen mérkőzésen lépett pályára a klubcsapatában, ez pedig nem elég a meghívóhoz.

„Jelenleg itthon vagyok Magyarországon, a szabadságomat töltöm. Különleges lesz ez a nyár, hiszen hosszú idő után ez az első, amikor nem vagyok a válogatottban, úgyhogy lesz néhány hét pihenőm, amit a családommal töltök” – mesélte.

Szalai elárulta: július 4-én kell edzésbe állnia a Hoffenheimnél. A szakvezetés szeretné, ha ott kezdené a felkészülést, később pedig leülnek beszélni a folytatásról.

„Ha számolnak velem, természetesen nagyon szívesen maradnék a Hoffenheimben. Szeretném bizonyítani, hogy igenis odavaló vagyok erre a szintre, mert tudom, hogy mire vagyok képes. Tudom, hogy képes vagyok a Bundesligában játszani” – szögezte le. Hozzátette: Marco Rossi mindig azt mondja nekik, fontos, hogy az ember megkapja a bizalmat, és játékban legyen. Ezért neki is ez lesz a célja, játszani szeretne, megbecsülésre vágyik, és szeretne korrekt esélyt és lehetőséget kapni a bizonyításra.

„Ennek függvényében fog kiderülni, mit hoz a jövő” – vélekedett a védő, akinek a szerződése 2027 nyaráig szól. Mint felidézte, nagyon jól érezte magát a Fenerbahce csapatánál, ahol rendkívül sikeres és boldog időszakot töltött, ezért szívesen játszana még pályafutása során Törökországban. „Nyitott szemmel járom a világot, a menedzserem is folyamatosan informál, hogy milyen megkeresések, milyen lehetőségek vannak” – közölte.

 

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
6 órája

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
7 órája

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
15 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
20 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
2026.08.10. 10:54

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
2026.08.10. 10:48

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41