Elengedi a Hoffenheim Szalai Attilát – sajtóhír

2025.06.02. 16:33
null
Szalai Attila (balra) legutóbb a Standard Liége-ben futballozott, de úgy tűnik, nem tér vissza a Hoffenheimhez sem (Fotó: Imago Images)
A Bild című német napilap értesülése szerint a továbbiakban nem számít a magyar válogatott Szalai Attila játékára a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) legutóbb a 15. helyen végző Hoffenheim.

A 27 éves védő az elmúlt fél évben a belga Standard Liége-nél szerepelt kölcsönben, és múlt csütörtökön azt mondta az M1 televíziócsatornának adott interjúban, hogy a nyáron visszatér a Hoffenheimhez. Ezzel ellentétben a Bild most arról írt, hogy Szalai Attilára nem számítanak a sinsheimi együttesnél, és a futballistának engedélyezik, hogy másik csapatot keressen magának.

A 47-szeres válogatott hátvéd 2023 nyarán a Fenerbahcétól igazolt a Hoffenheimhez, de pályafutásának ottani szakasza nem alakult jól. Sem a Hoffenheimben, sem pedig kölcsönben a Freiburgnál nem jutott rendszeres játéklehetőséghez, és az elmúlt idényben egyetlen tétmérkőzésen sem lépett pályára a Bundesligában, míg a belga élvonalban öt találkozón jutott szóhoz, 334 percet töltött a pályán.

Légiósok
2025.05.29. 19:54

Szalai Attila bebizonyítaná, hogy a Bundesligába való

A 47-szeres válogatott védő nyáron visszatér a Hoffenheimhez.

 

 

Legfrissebb hírek

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17