Hallgass az ösztöneidre! – Kamler János jegyzete

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2025.08.08. 06:33

MILYEN JÓL TETTE Sallai Roland, a magyar futballválogatott támadója, egyik kulcsembere, hogy tavaly szeptemberben a német Bundesligában szereplő Freiburgtól a török élvonalbeli Galatasarayhoz szerződött! Első idényében bajnok és kupagyőztes lett az isztambuli együttessel, no meg alanyi jogon főtáblás a Bajnokok Ligájában, miközben a Freiburg az utolsó fordulóban lecsúszott a BL-szereplésről, be kell érnie az Európa-ligával. Nyolc év elteltével futballozhat újra a legrangosabb európai kupa elit mezőnyében, sokan talán már nem is emlékeznek rá, hogy legutóbb ez a ciprusi APOEL színeiben adatott meg neki.

S ha már ösztönök!

Sokféleképpen lehet értékelni, minősíteni a labdarúgókat pályafutásukat taglalva, nálam az egyik legfontosabb szempont, hogy milyen nyomot hagynak maguk után, évtizedek múltán fel tudunk-e idézni tőlük egy-egy parádés mozdulatot, cselt vagy gólt. Nos, Sallai Rolandról nekem tíz-húsz év múlva is a 2023 októberében a szerbek elleni Eb-selejtezőn lőtt gólja jut majd eszembe: a helyzetfelismerés, a labdaátvétel, a lövés – no meg az ezzel megszerzett három pont. Vagy említhetjük egy évvel korábbról az angolok leigázását a wolverhamptoni Nemzetek Ligája-meccsen, a négy magyar gólból kettőt ő rúgott, érdemes megnézni, mennyi ideje volt gondolkodni az elsőnél, illetve milyen elegáns megoldást választott a másodiknál.

Meglehet, nincs igazam, de szerintem nem hozta még ki magából a legjobbat, jelesül azt, hogy huzamosabb ideig kiegyensúlyozott, magas szintű teljesítményt nyújtson. Az előző évadban – már bocsánat – meg volt kötve a lába, mert sokszor jobbhátvédként szerepelt a Galatában, a péntek este kezdődő 2025–2026-os kiírásban remélhetőleg sokkal többször látjuk elöl, akármilyen márkás riválisok is szerepelnek a támadósorban.

Huszonnyolc éves, nem késett le semmiről, az alacsony súlypont, a robbanékonyság, a labda átvétele előtti gyors gondolkodás, a helyzetfelismerés, a rúgótechnika megvan. Csak talán többet kellene cseleznie ösztönből, mielőtt végképp kiirtják a labdarúgásból a sportág egyik leglátványosabb elemét.

Akárhogy is alakul az idénye meg további pályafutása, ha most érne véget, akkor sem lenne miért szégyenkeznie. De hát nem ért véget – talán csak ezután következik a java.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

 

Legfrissebb hírek

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
12 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15
Ezek is érdekelhetik