Balogh Botond célja a válogatottság a Kocaelisporból

– Huszonhárom évesen a Serie A-ból a Süper Ligbe?
– Hosszabb folyamat eredményeként mentem el a Parmától – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjújában Balogh Botond, a nyolcszoros válogatott belső védő, aki hat év után intett búcsút (ideiglenesen) csapatának és került kölcsönbe a török élvonalban szereplő Kocaelisporhoz. – Kétezertizenkilenc óta a klub kötelékébe tartozom, korosztályos szinten kezdtem, bemutatkoztam az olasz élvonalban, rutint szereztem a Serie B-ben, majd az előző idényben a Serie A-ban játszottam huszonkilenc meccset. Fabio Pecchia vezetőedzőnél alapembernek számítottam, majd a menesztése után kinevezett Cristian Chivunál kiszorultam a csapatból, ezért a nyár elején abban maradtunk a klub elöljáróival, meglátjuk, mennyi szerepet szán nekem a helyét júliusban átvevő Carlos Cuesta.

– Ezek szerint keveset?
– A nyári felkészülés során látványosan nem kaptam lehetőséget. Értetlenül álltam a helyzet előtt, mert a mérések alapján nekem volt az egyik legjobb erőnléti állapotom a csapatban, jól ment a játék. Úgy készültem, hogy megmutatom, milyen fából faragtak, az első naptól kezdve odatettem magam, de elég hamar leesett, hogy nem számolnak velem. Azt a következtetést vontam le magamban, hogy nem számítanak rám, amit nagyon sajnáltam.

– Ez mozdította a klubváltás felé?
– Voltaképpen a tavasz óta nem éreztem a bizalmat, ami minden futballista életében rendkívül fontos. Olyan helyen akartam folytatni, ahol megadják a lehetőséget, játszhatok és érzem, számítanak rám.

– Talált magyarázatot arra, miért nem hittek önben?
– Sokat agyaltam azon, miért van bennem az az érzés, hogy hiába játszottam jól a Napoli vagy a Milan ellen, nem lehettem biztos abban, hogy a következő fordulóban is ott leszek a kezdő tizenegyben. Az elmúlt másfél évben azért nem adtam egyetlen interjút sem, mert úgy éreztem, teljesítmény ide vagy oda, benne van a pakliban, hogy bármelyik pillanatban körön kívülre kerülhetek a Parmánál, márpedig nem akartam, hogy a média felfújja a helyzetemet – magasról lehet nagyot esni.

– Kívülről nézve úgy tűnik, Chivu kinevezésével változott meg a státusza a csapatban. Milyen volt a viszonyuk?
– Semlegesnek mondanám. Sohasem volt nézeteltérésünk, de cimborák sem voltunk. Az első, Bologna elleni meccsén kettő-nullára nyertünk, jól ment nekem, majd a következő fordulóban a balszerencsés kezezésem miatt tizenegyest kapott az Udinese. Elismerem, hibáztam, de azért furcsálltam, hogy az ötvenedik percben lecserélt, majd parkolópályára tett, legfeljebb csereként állított be. Csak az utolsó két fordulóban, a Napoli és az Atalanta elleni bajnokin jelölt a kezdőbe – nagy eredménynek tartom, hogy ezen a két mérkőzésen, a bennmaradásért folytatott harc közepette négy pontot szereztünk. Úgy éreztem, jó szintet ütöttem meg, különösen az idény első felében ment a játék, amikor hétről hétre megkaptam a lehetőséget.

– Hogy látja: ön Serie A-szintű belső védő?
– Én úgy tekintek magamra. Amikor minden héten ott voltam a kezdő tizenegyben, helytálltam, több olyan mérkőzésem volt, amelyen a statisztikák alapján a legjobbak közé tartoztam. A számok azt mutatják, több védekezőmutatóban az élmezőnyben szerepeltem az U23-as elit ligás játékosok rangsorában. Fiatal vagyok és fejlődőképes, úgy érzem, ha ebben az idényben is számítottak volna rám a Parmában, újabb szintet lépek.

– A statisztikai mutatók valóban alátámasztják, stabil teljesítményt nyújtott. Hogyhogy nem maradt az olasz élvonalban?
– Érthető módon a Parma nem volt érdekelt abban, hogy elengedjen valamelyik riválisához. Sokan érdeklődtek irántam a Serie A-ból, akadt olyan klub, amely kölcsönvett volna, sőt olyan is, amely kivásárolt volna a szerződésemből, ám a kérőim nem voltak olyan anyagi helyzetben, hogy a becsült piaci értékem többszörösét kifizessék értem – ez Olaszországban sajnos nem így működik. Az átigazolási időszak végéhez közeledve egyre lejjebb ment az áram, de addigra már ezek a csapatok véglegesítették a keretüket, hoppon maradtam. Idegőrlő volt a július és az augusztus, lövésem sem volt, hol folytatom a pályafutásomat. Esténként alig tudtam aludni, a bizonytalanság okozta stressz miatt négy kilót fogytam.

– Szeptember hetedikéig húzódott el a klubváltása. Miért találta jó választásnak a Kocaelisport?
– Miután kútba esett a szerződésem egy Európa-liga-főtáblás csapatnál, Belgiumból és Ausztriából érkezett kölcsönvételi ajánlat ugyanabban a sorozatban érdekelt kluboktól, de úgy voltam vele, maradok a Parmában, megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni. Ezután futott be a Kocaelispor megkeresése, ami elgondolkodtatott, látva, milyen jól erősített a klub. Felhívtam a csapatban játszó Karol Linettyt, mondja el, milyen tíz év Serie A-szereplés után a Kocaelispornál futballozni. Tetszett, amit mesélt, majd miután letettük, Selcuk Inan vezetőedzővel egyeztettem. Minden mondatával éreztette velem, számít rám, jó helyem lesz Izmitben. A beszélgetésünk után döntöttem el, hogy aláírok.

– Eddigi tapasztalatai alapján hogyan jellemezné a török bajnokságot?
– A stílusa nagyon eltér a Serie A-ban megszokottétól, a taktikai felkészültségre kisebb hangsúlyt fektetnek a csapatok. Belső védőként több időm van a labdát megjátszani, az edző kéri is tőlem, felpasszolással vagy íveléssel játsszam át a sorokat. Ez a feladat nagyon tetszik, testhezállónak tartom. Az Olaszországban töltött hat év után taktikailag felkészült vagyok, tudom, mikor hol kell helyezkednem, ami sokat segít. Mondták a társak, hogy a Rizespor centerét, Ali Sowét a liga egyik legjobb középcsatárának tartják, de nem hagytam érvényesülni. Az ilyen visszajelzések jólesnek, bízom benne, hogy ennél is jobb lesz a teljesítményem.

– Tele van a Kocaelispor kerete elit bajnokságot megjárt labdarúgóval. Hogyhogy utolsó a csapat?
– Nem értem én sem. Az első meccsemen a Gaziantep otthonában nem játszottunk jól, viszont a Rizespor ellen szinte teljes kerettel készültünk. Belül úgy éreztem, nagy fölényben futballoztunk, működött a taktikánk, de így is csak döntetlent értünk el. Ezzel a kerettel a felső házban lehetne végezni, minden poszton jó képességű játékosaink vannak, úgyhogy remélem, hamarosan megindulunk felfelé.

– Ehhez mire van szükség?
– A klubnál tényleg mindent bevetnek, hogy előrébb lépjünk – talán túl sokat is. A minap edzés előtt olyasmi történt velem, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, a csapat részt vett egy szertartáson, de erről többet nem szeretnék elárulni. Maradjunk annyiban, nagyon meglepődtem azon, ami történt, de tiszteletben tartottam a helyi szokásokat.

– Szürke hétköznapokról ezek szerint nem beszélhetünk Törökországban...
– Egyáltalán nem, minden nap tartogat valami váratlant. Múltkor a stadionhoz tartva egyszer csak egy tehéncsorda állta el az utat – még szerencse, hogy a terelőkutyák urai voltak a helyzetnek... A közlekedési kultúrához nehéz alkalmazkodni, az olaszok előzékeny, nagyvonalú sofőrök a törökökhöz képest. Kiszámíthatatlan, mennyi időbe telik eljutni A-ból B-be, minden a forgalmi dugó mértékétől függ. Legutóbb, amikor Isztambul belvárosát fedeztük fel a párommal, az applikáció szerint két óra lett volna a hazaút autóval, ezért inkább a tömegközlekedést választottuk, negyven perc alatt otthon voltunk az óvárosból. Voltunk a Galata toronynál, a bazárban és a Hagia Sophiánál, imádtuk, de Isztambul olyan nagy és zsúfolt, hogy még legalább négyszer-ötször vissza kell mennünk a belső kerületekbe, hogy minden látványosságot megnézzünk. A nagy forgatagban mindig történik valami, amire rácsodálkozom, alapvetően élvezem a törökországi életet.

– Mi benne a legjobb?
– Nem gondoltam volna, hogy a török ételek lenyűgöznek majd hat év pármai légióskodás után, de a helyi húsok isteniek. A klubnál hetven-nyolcvan éves nénik dolgoznak a konyhán, finomabbnál finomabbakat eszünk – mintha a nagymamámra bíztak volna minket. Nemcsak emiatt érzem otthonosan magam, mindent megtesznek a csapatnál, hogy jól érezzük magunkat.

– Gondolom, fokozná a hangulatát, ha meghívást kapna a válogatottba a vb-selejtező októberi meccseire.
– Természetesen, hiszen labdarúgóként nincs annál megtisztelőbb, ha a hazámért játszhatok.

– Kétezerhuszonhárom szeptembere óta mindig tagja volt a keretnek – egészen az idén szeptemberig. Számított rá, hogy kimarad az Írország, illetve Portugália ellen készülő csapatból?
– Nyilván szerettem volna a keretben lenni, de érthető volt Marco Rossi szövetségi kapitány döntése, hiszen amikor kihirdette a névsort, még Parmában voltam, egyetlen percnyi lehetőséget sem kaptam az idényben. Abban bízom, hogy ha a Kocaelisporban végigjátszom a meccseket, újból megkapom az esélyt a válogatottban. Ez az egyik legfontosabb célom.

– Ezen kívül mit szeretne elérni?
– Nem vakációzni jöttem a Kocaelisporhoz, azért küzdök, hogy kiegyensúlyozott, jó teljesítménnyel bizonyítsam a Süper Ligben, helyem van a legmagasabb szinten is. Nagyon kritikus vagyok önmagammal szemben, nem dőlök hátra, ha volt esetleg egy jó meccsem, szeretném a legtöbbet kihozni magamból. Törökországban minden feltétel adva van, hogy csak a futballra összpontosítsak, itt kell megmutatnom, mire vagyok hivatott.

Jegyzett európai csapatoktól igazolt játékosokat a Kocaelispor

Hiába újonc a Kocaelispor a Süper Ligben, a nyári átigazolási időszakban vonzó állomáshely volt sok elit ligás, illetve válogatott labdarúgónak. Az együttes egyik legnagyobb fogása Bruno Petkovic, a 42-szeres horvát válogatott csatár hatszoros bajnokként intett búcsút a Dinamo Zagrebnek. Karol Linetty is neves futballista, a 47-szeres lengyel válogatott középpályás 255 meccset játszott a Serie A-ban, ő a Torinótól érkezett. A Balogh Botond balján belső védőként szereplő Hrvoje Smolcicot a Frankfurttól, a szintén belső védő Mateusz Wieteskát a Cagliaritól, Olekszandr Szirotát a Dinamo Kijevtől vette kölcsön az izmiri csapat. Átigazolási díjat ugyan a legritkább esetben fizet, de sikerült jegyzett kluboktól játékosokat elcsábítania – a macedón balszélső Darko Csurlinov a Burnley-től érkezett, Joseph Nonge a Juventus növendékeként írt alá, Anfernee Dijksteel pedig a Middlesbrough-nak intett búcsút a törökök kedvéért.  A Transfermarkt szerit 30.15 millió euró az együttes keretének becsült összértéke, a portál szerint Balogh Botond 2.4 millió euróval a második legértékesebb futballistája a hárommillióra taksált Petkovic mögött.