Molnár Rajmund célja egészségesen visszatérni a pályára

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
2026.01.23. 13:41
null
Súlyos sérülést szenvedett Molnár Rajmund (Fotó: Imago Images)
Súlyos sérülést szenvedett Molnár Rajmund, a Pogon Szczecin 23 éves támadójának elülső keresztszalagja elszakadt, visszatérésére leghamarabb a nyáron lehet számítani – műtétje után vele beszélgettünk.

Nehéz időszak vár Molnár Rajmundra. A 23 éves támadó a nyáron szerződött az MTK Budapesttől a lengyel élvonalban szereplő Pogon Szczecinbe, könnyedén beilleszkedett, játéklehetőséget harcolt ki magának, ám december 2-án, a Widzew Lódz elleni vesztes Lengyel Kupa-nyolcaddöntőben súlyos sérülést szenvedett: jobb lábában elszakadt az elülső keresztszalag.

„A huszadik perc körül meg akartam tartani a labdát, amikor hátulról meglöktek – elevenítette fel a sérülés pillanatát Molnár Rajmund. – Ahogy előreestem, letapadt a térdem. Egy roppanást hallottam, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, a földről felállva megnyomkodtam a térdemet és nem éreztem különösebb problémát. A félidőt végig a pályán töltöttem, és a szünet után is folytattam volna. Nyilván fájt kicsit, ám nem annyira, hogy cserét kérjek, a vezetőedző viszont úgy döntött, nem kockáztat, a második félidőt már a kispadról néztem. Ez volt a felelősségteljes döntés, főleg, mert a mérkőzés végére teljesen bedagadt a térdem. Két nappal később elvégezték az MR-vizsgálatot, csakhogy a vizesedés miatt nem mutatta ki, pontosan mekkora a baj. Az orvosok annyit tudtak megállapítani, hogy részlegesen elszakadt a szalag, ami önmagában nem igényelt volna a műtétet, de biztosra akartunk menni, ezért két héttel később újabb vizsgálat következett. Mindvégig rossz érzés volt bennem, mivel nem javult a sérülés, sejtettem, hogy hosszabb kihagyás vár rám.”  

Az ismételt MR-vizsgálat már egyértelmű eredményt hozott.

„Kiderült, hogy kilencven százalékban elszakadt az elülső keresztszalagom, vagyis elkerülhetetlenné vált a műtét, és az operációra január tizedikén került sor. Noha felvetődött, hogy Belgiumban fekszem kés alá, végül Lengyelországban operált meg a saját orvosunk, aki az ilyen jellegű beavatkozásokra specializálódott. Szerencsére minden rendben ment, jól sikerült, más szalagcsoport nem sérült meg. A klubom mindenben segít, az elnök úrral sokat beszélgetek, bármikor számíthatok rá. Jó kezekben vagyok, olyan támogatást kapok a Pogon Szczecinnél, amit még sehol sem tapasztaltam. Ebből a szempontból szerencsés vagyok.”  

A felépülésig azonban még hosszú út vár Molnár Rajmundra.

 

„Ilyen esetekben hat-nyolc hónapos kihagyásra lehet számítani, utána pedig attól függ a visszatérés, mikor érzem azt, hogy félelem nélkül tudok futballozni. Most ott tartok, hogy lassan elhagyom a mankót, néhány napja már anélkül sétáltam felügyelet mellett. A mindennapjaim a rehabilitációval telnek: jegelem, hűtöm, felpolcolom és nyújtom a lábamat, nem szabad, hogy behajlítva maradjon. A minap már egy kicsit guggoltam, a vádlimat is nyújtottam. Minden egyes lépés közelebb visz a felépüléshez.”  

Molnárnak a sérülésig jól ment a futball Lengyelországban: tizenkét mérkőzésen három gólt szerzett, rendre a kezdő tizenegyben számítottak rá. 

„Nagyon jól indult az itteni karrierem, folyamatosan megkaptam a játékperceket, helyzeteket alakítottam ki, kis szerencsével több gólt is szerezhettem volna. Az első hazai bajnoki mérkőzésem örök emlék marad, hiszen meglőttem a szezon gólját, de az is jó érzéssel tölt el, ha arra gondolok, a mérések alapján a negyedik leggyorsabb sprintre voltam képes a ligában. Teljesen más világ a lengyel bajnokság, mint a magyar, rengeteget fejlődtem néhány hónap alatt is a Szczecinnél, nem véletlenül voltam szinte végig kezdő, az edzőváltás után is biztos maradt a pozícióm. Vártam a téli felkészülést, mivel ez lett volna az első, amelyet a csapattal végzek, de az élet átírta a terveimet, most már az a célom, hogy a nyáron egészségesen, megerősödve térjek vissza.” 

 

Legfrissebb hírek

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
2026.08.10. 10:54

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
2026.08.10. 10:48

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Keresztes Krisztián a Greuther Fürth egyik vezére lehet

Német labdarúgás
2026.08.09. 11:41

De Paul Messi előtt tisztelgett, de az aranylabdás nélkül kikapott az Inter Miami – videó

Minden más foci
2026.08.09. 09:51

Vitális Milán megszerezte első gólját az AEK Athénban – videó

Minden más foci
2026.08.08. 20:09

Csongvai Áron kilépett a komfortzónájából, hogy később a Ligue 1-ban játsszon

Légiósok
2026.08.08. 09:45

Az FC Köbenhavn ideális átmenet az NB I és az elit ligák között

Légiósok
2026.08.08. 09:10