Csoboth Kevin Újpesten edzett, a jövő héten pedig visszatér Svájcba

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
2026.02.06. 12:44
null
A 19-szeres válogatott Csoboth Kevin visszatér Svájcba (Fotó: Árvai Károly, archív)
A napokban végleges döntést hozott a nemzetközi szövetség (FIFA) a 19-szeres válogatott Csoboth Kevin ügyében, aki a héten még az Újpest második csapatával edzett, miután a török Genclerbirligivel szerződést bontott, a jövő héten pedig visszatér a svájci St. Gallenhez.

 

Korábban a Nemzeti Sport adta hírül, hogy Csoboth Kevin egyoldalúan szerződést bontott a török Genclerbirligivel, melynél nyárig szerepelt volna kölcsönben, de a klub többhavi járandóságával tartozott a szélsőnek, aki feljelentette a klubot a FIFA-nál. Egyúttal kérvényezte, hogy egy harmadik klubban is pályára léphessen ebben az idényben, azok után, hogy nyáron már a svájci St. Gallenben is pályára lépett. A FIFA ehhez azonban nem járult hozzá, és a szélső felülvizsgálati kérelmét is elutasította.

„A FIFA-nál a napokban végleg lezárult Csoboth Kevin ügye – nyilatkozta a Nemzeti Sport érdeklődésére a támadó menedzsere, Filipovics Vladan. – Amíg a végső döntésre vártunk, a héten és a múlt héten korábbi klubjától, az Újpest FC-től engedélyt kért és kapott arra, hogy a második csapattal készülhessen. Mostanra megszületett a végleges döntés, hogy Kevin csak olyan bajnokságba igazolhat, amelyben most indul az új idény. Ezért a jövő héten visszatér Svájcba, a St. Gallenhez és bekapcsolódik az első csapat munkájába, melyhez még két és fél évig szerződés köti. Ettől függetlenül, ha olyan országból érkezik ajánlat, ahol most indult vagy indul az új évad, ezért nem is zár még be a piac, elképzelhető, hogy váltani fog a következő hetekben.”

 

 

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:37

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28