Szűcs Kornél a Vojvodinában folytatja – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.02.13. 14:19
null
(Fotó: FK Vojvodina)
A szerb labdarúgó-bajnokságban szereplő Vojvodina a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette a magyar válogatott védőt, Szűcs Kornélt.
Légiósok
2026.02.13. 13:34

Szűcs Kornél távozik a Plymouthtól, három évre írhat alá a patinás szerb csapathoz

A 24 éves, egyszeres válogatott védőt a Vojvodina kivásárolja angliai szerződéséből. A játékos ügynöke sem cáfolta a hírt.

A vajdasági klub a közleményében nem tért ki arra, hogy Szűcs mennyi időre kötelezte el magát az újvidékieknél, de információink szerint három évre írt alá.

Szűcs Kornél Diósgyőrben kezdte pályafutását, majd Magyarországon még a Kazincbarcika és a Kecskeméti TE játékosa is volt azt megelőzően, hogy 2024 nyarán Angliába szerződött 400 ezer fontért. Korábban rendszeresen szerepelt a magyar U-válogatottakban, és már a felnőttek között is bemutatkozott a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen. Az előző idényben még alapembernek számított az angol másodosztálytól búcsúzó csapatban. Ebben az idényben az első hét bajnokit végigjátszotta csapatában, aztán viszont egyre kevesebb lehetőséget kapott. Összesen 21 bajnokin lépett pályára, de csak valamivel több mint 1100 percet játszott a bajnokságban ebben az évadban. 

Mint arról a plymouthi hírportál beszámolt, a 24 éves védő célja, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjon, és továbbra is külföldön folytassa karrierjét. „Ez egy új kihívás számomra, és már várom, hogy bizonyíthassak új csapatomnál” – idézte az oldal Szűcs Kornélt, aki állítólag 500 ezer euróért cserébe igazolt Újvidékre. 

Szerbiában péntek este zárul az átigazolási időszak. A Vojvodina harmadik helyen áll a bajnokságban, öt ponttal lemaradva az első helyen álló Crvena zvezdától és néggyel az őt üldöző Partizantól. Szűcs csapata szombaton 17 órakor a Csukaricski vendége lesz.

 

 

Legfrissebb hírek

„Az istenadta tehetséggel nem éltem vissza” – Petry Zsolt 60 éves

Légiósok
2026.09.23. 06:31

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
2026.09.22. 19:06

Ismét Szoboszlai-góllal indult a hét, aztán jött Varga, Vitális, Bolla, Kovács és Bárány – videók

Légiósok
2026.09.21. 11:03

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Redzicék és Vitálisék is megszerezték a három pontot

Légiósok
2026.09.20. 22:00

Európai kézilabdaligák: Palasicsék legyőzték a Magdeburgot

Kézilabda
2026.09.20. 20:57

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

MLS: Gazdag Dániel elérte a 150-et, csapata óriási hajrával győzött

Légiósok
2026.09.20. 08:17