Higgadt átemelés Sallói Dánieltől – egy héten belül a második gól a Torontóban

K. Zs.K. Zs.
2026.03.14. 20:15
null
Sallói Dániel gólöröme (Fotó: Getty Images)
A Toronto FC 1–1-es döntetlent játszott vendégével, a New York Red Bullsszal az Egyesült Államok labdarúgó-bajnokságának (MLS) szombati játéknapján.

Sallói Dániel a 43. percben gyors ellenakcióból szerezte meg a vezető gólt: Luka Gavran kapus indított, Djordje Mihailovic helyzetbe hozta a túlsó oldalon jó ütemben, őrizetlenül robogó magyar csatárt, aki egyből, elegáns mozdulattal átemelte a labdát a New York-i kapus, Ethan Horwath fölött.

A vendégek mezőnyfölényben futballoztak, de nem tudták áttörni a szervezetten védekező hazaiak falát – egészen a 99. percig, akkor a sokat próbált kameruni veterán, Eric Maxim Choupo-Moting közelről bekotorta az egyenlítő gólt.

A szombati csatát végigjátszó magyar csatár az előző fordulóban, a Cincinnati ellen 1–0-ra megnyert meccsen szerezte meg első gólját új csapatában – a mostani volt a második.

A Toronto FC egy-egy győzelemmel és döntetlennel, valamint két vereséggel áll, a Red Bulls két győzelem mellett egy-egy döntetlent és vereséget számlál.

EGYESÜLT ÁLLAMOK
MLS, alapszakasz
Toronto FC–New York Red Bulls 1–1


ANGLIA
Championship (II. osztály)
Millwall–Blackburn Rovers 1–2
Blackburn: a kaput Tóth Balázs őrizte.
West Bromwich Albion–Hull City 3–0
West Bromwich: Callum Styles végigjátszotta a mérkőzést.

BELGIUM
Kortrijk–OC Charleroi 3–1
Kortrijk: Dénes Vilmos a 77. percben lépett pályára csereként.

NÉMETORSZÁG
2. Bundesliga (II. osztály)
Hertha BSC–Bochum 1–1
Hertha: Dárdai Márton végigjátszotta a mérkőzést.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig
Kocaelispor–Konyaspor 1–2
Kocaelispor: Balogh Botond a 78. percben állt be csereként.
Trabzonspor–Rizespor 1–0
Rizespor: Mocsi Attila kispados volt.
Galatasaray–Basaksehir 3–0
Galatasaray: Sallai Roland kezdett, a 82. percbeli lecseréléséig volt a pályán.

 

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
9 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
12 órája

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
15 órája

MLS: kikaptak Atlantában, Sallóiék lemaradnak a rájátszásról

Légiósok
18 órája

Vida Kristopher gólja is kellett a Szatmárnémeti első győzelméhez

Légiósok
2026.10.31. 13:26

Román Kupa: csak döntetlent játszott, és kiesett a Sepsi

Minden más foci
2026.10.29. 18:29

Megdőlt az MLS-gólrekord – Sallói, Gazdag és Pintér is kivette ebből a részét

Minden más foci
2026.10.29. 15:24

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52