Elkezdte: Szoboszlai góllal és gólpasszal vezette győzelemre a Liverpoolt a tengerentúlon

K. Zs.K. Zs.
2026.07.26. 07:13
Szoboszlai Dominik góljával egyenlített a Pool (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint vasárnapra virradóra lejátszotta első nyári mérkőzését a Liverpool: Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a „vörösök” 4–2-re legyőzzék a Sunderlandet a két angol labdarúgócsapat nashville-i felkészülési meccsén.

Szoboszlai Dominik – akárcsak Kerkez Milos – a szünetben állt be csereként, és tíz perce volt a pályán, amikor egy rövid felszabadítás után, a 16-os vonala előtt, kissé balra mellre vette a labdát, majd egy pattanás után jobbal a kapu jobb oldalába zúdította. A gólpassz a 85. percben jött, a Championship-kölcsönidőszakból visszatérő fiatal walesi, Lewis Koumas egy csel után lőtt a kapuba.

Kezdéskor Joe Gomez volt a liverpooliak csapatkapitánya, az ő sérülés miatti korai lecserélése után Kosztasz Cimikasz volt a vezér, majd a második félidőben már Szoboszlain volt a karszalag.

„Ez volt az első meccsünk, szóval sok mindenen kell még javítani – értékelt a mérkőzésen most debütáló új liverpooli vezetőedző, Andoni Iraola a klubhonlapnak. – A játékosok kemény edzések után vannak, ez érezhető volt a lábakban, a frissesség hiányzott mindkét csapat játékából. Elég párás volt a levegő, a játéktér kicsit lassú, ez is szerepet játszott abban, hogy nem volt elég intenzív a játékunk, ezzel együtt ez a meccs jó kiindulópont a folytatáshoz.”

A spanyol tréner arról is beszélt, hogy a világbajnoki szereplők közül Alexander Isak, Florian Wirtz és Ryan Gravenberch megérkezett Chicagóba, hétfőn mindhárman edzésbe is állnak.

A „vörösök” amerikai túrájuk során még két mérkőzést játszanak: magyar idő szerint csütörtök hajnalban a Wrexham, míg vasárnap este a Leeds United lesz az ellenfelük.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
LIVERPOOL (angol)–SUNDERLAND (angol) 4–2 (1–1)
Nashville, 24 897 néző. V: Robert Vincze (egyesült államokbeli)
LIVERPOOL: Mamardasvili (Woodman, 67.) – Gomez (Ndukwe, 8.), Jones (Nyoni, a szünetben), Elliott (Szoboszlai, a szünetben), Cimikasz (Kerkez, a szünetben), Frimpong (Ramsay, 67.), McConnell (Scanlon, 56.), Morrison (Abe, 67.), Ngumoha (Koumas, 46.), N’Diaye (Chambers, 67.), Wright (Chiesa, , a szünetben). Vezetőedző: Andoni Iraola
Gólszerző: Morrison (13.), Szoboszlai (56.), Chiesa (72.), Koumas (85.), ill. Le Fee (28.), Tuterov (49.)

 

Legfrissebb hírek

Redzic Damir csereként beállva duplázott, a Salzburg hét gólt lőve jutott tovább a kupában

Légiósok
12 órája

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
22 órája

Szalai Gábor Portugáliában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 09:54

Gulácsi Péter a Villarrealhoz igazolhat – sajtóhír

Légiósok
2026.07.24. 09:22

Pintér Dánielt nem engedte el az Inter Miami az amerikai U20-as válogatotthoz

Minden más foci
2026.07.23. 19:26

Pécsi Ármin kölcsönben az osztrák Bundesligában folytatja – hivatalos

Légiósok
2026.07.23. 13:03

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Gazdag gólja kevés volt, kikapott a Columbus

Légiósok
2026.07.23. 07:30