London 2012: az olimpia előtt Barcelonában játszik az amerikai kosárcsapat

2012.02.24. 16:29
Címkék
Barcelonában, a 20 éve aratott olimpiai győzelme helyszínén játssza majd az utolsó felkészülési mérkőzését a címvédő amerikai férfi kosárlabda-válogatott a londoni nyári játékok előtt.
A csapat, melynek jelenlegi, 20 fős keretében az NBA legnagyobb sztárjai – többek között Kobe Bryant, LeBron James, Dwyane Wade – kaptak helyet, a Pekingben ezüstérmes spanyol nemzeti együttes ellen lép pályára július 24-én.A londoni játékok kosártornájának első számú esélyese a felkészülés utolsó szakaszában négy meccset vív majd: július 12-én Las Vegasban a Dominikai Köztársaság legjobbjaival, július 16-án Washingtonban Brazíliával, míg július 19-én Manchesterben a házigazda Nagy-Britannia együttesével csap össze a spanyolok elleni találkozót megelőzően.Az 1992-es barcelonai olimpia volt az első, amelyen NBA-játékosok is szerepelhettek, s az akkori, elsősorban Michael Jordan, Magic Johnson, és Larry Bird fémjelezte Dream Team nagyon könnyedén, minden riválisát hatalmas fölénnyel legyőzve lett aranyérmes.
Legfrissebb hírek

WNBA: Négyszeri hosszabbítás és 247 pont Washingtonban

Kosárlabda
6 perce

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
9 perce

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
23 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
24 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
30 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
31 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
48 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik