London 2012: Benkó Réka a zónaversenyen szerezhet kvótát

2012.03.17. 15:33
Címkék
Benkó Réka nem tudott olyan eredményt elérni szombaton a moszkvai női kard Grand Prix-n, hogy a kvalifikációs ranglistáról olimpiai kvótához jusson, így áprilisban az európai zónaversenyen harcolhatja ki a londoni részvétel jogát.

A jelenlegi legjobb magyar női kardozónak volt esélye arra, hogy az utolsó selejtezős versenyen kiemelkedő eredménnyel előrelépjen a sorrendben, és ezzel biztosítsa helyét az olimpiai mezőnyben, de a 64-es táblán, az első fordulóban 15:11-es vereséget szenvedett az orosz Szofija Velikajától.

„Volt esélye rá, hogy továbbjusson, ha egy kicsit okosabban vív, legyőzhette volna Velikaját″ – mondta az MTI érdeklődésére Kovács Tamás szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy így utolsó lehetőségként marad a zónaverseny, amelyen tíz induló lesz, és az első négy között kell végezni a kvótáért. Erre a viadalra– a nemzetközi szövetség (FIE) honlapja szerint – április 21-én és 22-én kerül sor Pozsonyban. Az utolsó kvalifikációs lehetőséggel azon országok egy-egy képviselője élhet, amelyek addig még nem szereznek indulási jogot az adott szakágban.

Kovács Tamás a férfi csapatok moszkvai versenyét illetően elmondta, hogy a sorsolás alapján a magyarok a franciákkal kezdenek vasárnap. Ha győznek, olimpiai résztvevők, ha nem, meg kell várni, melyik válogatott hol végez.

Legfrissebb hírek

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
14 perce

Wimbledon: Chwalinska meccslabdánál megsérült, és ki is esett az első fordulóban

Tenisz
15 perce

Nem vesztegette az időt, Szongoth Domán máris Amerikába utazott

Jégkorong
33 perce

A Győri fivérek távoztak a Ferencvárostól és Győrbe igazoltak

Kézilabda
34 perce

David Beckham a vb-meccsek mellett a wimbledoni tenisztornára is eljutott

Foci vb 2026
49 perce

Vb 2026: Halálosan megfenyegették a lemondott dél-koreai kapitányt

Foci vb 2026
56 perce

Tuboly Máté még nem tudja, hol kezdi az új idényt

Légiósok
1 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik