Asztalitenisz: négy magyar küzd olimpiai kvótáért Luxemburgban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.04.10. 16:36
Címkék
A nőknél Lovas Petra, a férfiaknál Kosiba Dániel, Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám áll asztalhoz magyar részről az asztaliteniszezők szerdán rajtoló, luxembourgi európai olimpiai selejtezőjén, amelyen mindkét nemnél 11–11 kvótát osztanak ki a nyári, londoni játékokra.

A kontinentális szövetség honlapja alapján a hölgyeknél 54-en, a férfiaknál 70-en indulnak a tornán, amely a szakértők szerint a sportág egyik legkeményebb és legfárasztóbb viadala.

Az első két napon, a verseny első szakaszában mindkét nemnél 16 csoportban körmérkőzést vívnak egymással a játékosok. A csoportok első két-két helyezettje jut a második szakaszba, ahol a négy, egyenként nyolcfős csoportban egyenes kieséses minitornát rendeznek, s ezek győztesei pénteken estére már kvótások lesznek. Szombaton újabb minitornák következnek – négy, egyenként hétfős csoportban, ahol az előző szakasz döntőinek vesztesei csak a legjobb négy között kapcsolódnak be –, s újabb négy győztest avatnak, egyben további négy londoni induló kilétére derül fény. A fennmaradó három kvótáról vasárnap, a zárónapon születik döntés: 16 játékos kieséses rendszerben küzd majd, s a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.

Tóth Krisztina és Póta Georgina már korábban kiharcolta az olimpiai indulási jogot, s ha Lovasnak is sikerül csatlakoznia hozzájuk – egyértelműen ezt várja tőle a szakvezetés, miután világranglistás pozíciója alapján hatodik a résztvevők rangsorában –, akkor a magyar női csapat is szerepelhet majd a brit fővárosban. A férfiaknál bravúr kell a magyar kvótaszerzéshez.

Az asztaliteniszezők számára ezután már csak egy lehetőség lesz az indulási jog kiharcolására, május közepén, Dohában.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik