Asztalitenisz, olimpiai selejtező: Lovas és Pattantyús a nyolc között

2012.04.15. 11:44
Címkék
Lovas Petra és Pattantyús Ádám győzelemmel kezdte a vasárnapi küzdelmeket az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban, Kosiba Dániel ugyanakkor kikapott, s ezzel búcsúzott.

A záró napon mindkét nemnél egy 16 fős kieséses táblán zajlanak a küzdelmek, s további hárman – a két ág győztese, illetve a bronzmeccs nyertese – jutnak ötkarikás indulási joghoz.

Lovas a szerb színekben versenyző Fehér Gabriella ellen nyert úgy, hogy ellenfele sérülés miatt feladni kényszerült a mérkőzést, míg Pattantyús – aki az előző két nap egyformán karnyújtásnyi közelségbe került a kvótához, végül azonban mindkétszer elbukott – az ukrán Jaroszlav Zmudenko felett diadalmaskodott hat szettben. Kosiba számára a kínai származású, lengyel Wang Zeng Yi elleni meccs volt a végállomás.

Lovas a folytatásban az osztrák Amelia Soljával, Pattantyús pedig vagy a spanyol Carlos Machadóval, vagy a szerbiai Pete Zsolttal veszi fel a küzdelmet. A kvótaszerzéshez mindkettőjüknek két-két sikerre van még szüksége.

A luxembourgi viadalon a férfiaknál és a nőknél is összesen 11-11 indulási jog talált-talál gazdára a nyári játékokra. Magyar részről eddig – nagy és kellemes meglepetésre – Zwickl Dániel csatlakozott a már korábban kvótát szerzett Tóth Krisztinához és Póta Georginához.

ASZTALITENISZ OLIMPIAI SELEJTEZŐ
EREDMÉNYEK (A VERSENY HONLAPJA ALAPJÁN)
A NYOLC KÖZÉ JUTÁSÉRT
FÉRFIAK
Pattantyús Ádám–Jaroszlav Zmudenko (ukrán) 4–2
Wang Zeng Yi (lengyel)–Kosiba Dániel 4–1
NŐK
Lovas Petra–Fehér Gabriella (szerb) 4–0 – Fehér a harmadik szett után feladta

 

Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
8 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
12 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
24 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
27 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
57 perce

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik