Janics és Cseh is az olimpiai aranyéremért utazik

MTI MTIMTI MTI
2012.04.13. 15:13
null
Kovács Katalin és Janics Natasa (jobbra) párosa az athéni és a pekingi olimpián is legyőzhetetlennek bizonyult (Fotó: Reuters-archív)
Címkék
Együttvéve összesen mintegy nyolc hónapot töltött edzőtáborban a kajakos Janics Natasa és az úszó Cseh László, akik pénteken közös sajtóbeszélgetés keretében számoltak be arról, hogy hol állnak a felkészülésben, amelynek végcélja a nyári londoni olimpia. Mindketten azt mondták: aranyérmet szeretnének nyerni a brit fővárosban.

A háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics klubja és a szövetség jóvoltából négy hónapot töltött Portugáliában, ahol vele volt családja is. Amint azt elmondta, az edzőtábor a tervek szerint alakult, most is jól mennek a tréningek, de nem érzi azt, amit sokan prognosztizáltak, hogy kislánya szeptemberi születése után fáradhatatlanná vált volna.

„Érdekes módon nem az állóképességemből, hanem inkább a gyorsaságomból veszítettem, ezen még dolgoznom kell a májusi válogatóig – árulta el. – Az edzőim szerint a technikámmal, a mozgásommal nincs gond, ám a gyorsaságon még van mit javítani. Szerencsére a szeretteim jól vannak, Milana és a két fogadott gyerekem is rendben van."

Az EDF Démász-Szeged 29 éves lapátforgatója, aki szülése miatt a tavalyi szezont teljes egészében kihagyta, kérdésre válaszolva elmondta: ha arra kerül a sor, legszívesebben kétszeres olimpiai bajnok társával, Kovács Katalinnal indulna párosban az idény során, de minden attól függ, hogy egyesben hogyan teljesítenek.

„A májusi válogatón egyesben kell jól szerepelni, a csapathajók kijelölése csak ezután történik. Ha valamelyikünk megkaparintja az egyes indulás jogát, a másiknak találnia kell egy másik párt, úgyhogy én is gondolkodom azért alternatív megoldásban" – fogalmazott Janics, aki elárulta: szegedi klubtársával, Kárász Annával már kipróbálták magukat együtt, és jól is mentek.

Kajak-kenuban egyelőre nincs biztos londoni induló magyar részről, csak annyi dőlt el, hogy a női kajakos szakágnak megvan a maximális hat kvótája. A csapat összetétele a május-júniusi válogatók során alakul majd ki. A távirati iroda érdeklődésére a versenyző úgy fogalmazott: először is be akar kerülni a csapatba, s ha ez sikerül, Londonban legalább egy elsőséget szeretne ünnepelni.

Cseh László, a Kőbánya SC 26 éves, háromszoros ötkarikás ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszója elárulta: a májusi debreceni kontinensviadalon 200 és 400 méter vegyesen, továbbá várhatóan 100 és 200 m pillangón, illetve a 4x100-as és 4x200 m-es gyorsváltókban, valamint a 4x100 m-es vegyes váltóban áll majd rajtkőre.

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz a Michael Phelpsszel kapcsolatos hírhez, amely szerint az amerikai korábbi elhatározását megváltoztatva rajthoz áll Londonban 400 m vegyesen is, Cseh azt mondta: várható volt ez a lépés riválisa részéről.

„Szerintem vissza szeretne vágni Ryan Lochte-nak a sanghaji világbajnokságon elszenvedett vereségért. Engem nem zavar, én is ott leszek, s remélem, hogy amíg ők »ellesznek egymással«, én odaérhetek az élre" – fogalmazott. A távirati irodának ő is azt mondta: a legjobb szeretne lenni az ötkarikás játékokon, azaz aranyat akar nyerni, és szerinte erre 400 m vegyesen lesz a legjobb esélye.

Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda, így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
1 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
4 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
16 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
19 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
50 perce

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
58 perce

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik