London 2012: Lovas, Zwickl és Pattantyús két győzelemre a kvótától

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 13:15
Címkék
Lovas Petra, Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám is megnyerte az első mérkőzését a pénteki nyolcas minitornán, így már csak két sikerre vannak a londoni kvótától az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőjén, Luxembourgban.

Lovas (73. a világranglistán) negyeddöntős ellenfele a lengyel Katarzyna Grzybowska (102.) volt, s végül hét szettben dőlt el a csata. A következő rivális a szlovák Barbora Balazová (112.) lesz 14.15 órától, a másik ágon pedig a – favorit ukrán Margarita Peszockát (52.) búcsúztató – dán Mie Skov (90.) és a francia Carole Grundisch (76.) csap össze. A minitorna győztese jut kvótához.

A férfiaknál Zwickl (200.) szintén óriási csatát vívott a török Bora Vanggal (117.), akit végül 4:3-ra, a döntő játszmát 11:9-re nyerve sikerült legyőznie. A folytatásban a lengyel színekben versenyző Zeng Yi Wang vár rá 15 órától. Ebben a nyolcasban a másik ágon az osztrák Gárdos Róbert és a brit Paul Drinkhall (106.) vívja a csoport elődöntőjét.

Kosiba Dániel (212.) honfitársaihoz hasonlóan nagyot küzdött, 0:2-ről és 2:3-ról is vissza tudott kapaszkodni a világranglistán 140 hellyel előtte álló francia Emmanuel Lebesson ellen, ám végül a döntő szettben 12:10-re alulmaradt. Kosiba szombaton játszhat ismét egy újabb kiesés rendszerű minitornán.

Pattantyús a nyolcas minitornán 4:1-re legyőzte a lengyel Bartosz Suchot, 15.45-től a portugál Tiago Apolonia vár rá az elődöntőben. A minitorna győztese jut kvótához, akik pedig most lemaradnak erről, azok szombaton újabb kieséses rendszerű minitornán szerepelhetnek.

A viadalon mindkét nemnél 11-11 indulási jogot osztanak ki a nyári londoni játékokra.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI SELEJTEZŐ
NEGYEDDÖNTŐ
NŐK
S-CSOPORT
Lovas Petra–Katarzyna Grzybowska (lengyel) 4:3
FÉRFIAK
Q-CSOPORT
Emmanuel Lebesson (francia)–Kosiba Dániel 4:3
R-CSOPORT
Zwickl Dániel–Bora Vang (török) 4:3
T-CSOPORT
Pattantyús Ádám–Bartosz Such (lengyel) 4:1

A verseny második szakaszában a négy, egyenként nyolcfős csoportban egyenes kieséses minitornát rendeznek, s ezek győztesei péntek estére már kvótások lesznek. Szombaton újabb minitornák következnek – négy, egyenként hétfős csoportban, ahol az előző szakasz döntőinek vesztesei csak a legjobb négy között kapcsolódnak be –, s újabb négy győztest avatnak, egyben további négy londoni induló személyére derül fény. A fennmaradó három kvótáról vasárnap, a zárónapon születik döntés: 16 játékos kieséses rendszerben küzd majd, s a harmadik helyért is rendeznek mérkőzést.

Legfrissebb hírek

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
4 perce

Fradi-fieszta Fehérváron – jégkorong Magyar Kupa, képösszeállítás

Képes Sport
15 perce

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
18 perce

Sztárok, x-faktorok, a helyszín – infografikán minden, amit a 60. Super Bowl előtt tudni érdemes

Képes Sport
36 perce

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
41 perce

Hat nemzet sztárjai az álomcsapatban a férfi kézi Eb All Star-csapatában

Képes Sport
42 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
57 perce

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik