London 2012: a 800 ezer forintos jegyek mind elkeltek itthon

Vágólapra másolva!
2012.06.14. 15:49
Címkék
A vízilabda olimpiai döntőjére változatlanul csak 78 magyar belépőjegy van, nagy a hiány az úszóversenyek jegyeiből, Magyarország összesen 20 ezer belépőt kapott eddig a londoni játékokra, a legdrágább 800 ezer forint, s mind a tíz el is kelt már – mondta a Pegazus Sport Tours ügyvezetője, Kamuti Balázs a Digi Sport Reggeli start című műsorában.

„Sajnos a pólódöntőre változatlanul csak hetvennyolc jegyünk van. Ez azonban gyarapodhat még: a versenyek előrehaladtával próbálunk a közben kiesőktől döntős jegyeket megvásárolni. A jegyek csereberéje huszonnégy órában zajlik az olimpia ideje alatt. Jó viszonyban vagyunk a partnerirodákkal, egyedül a kínaiakat nehéz elérni” – jelezte a MOB hivatalos olimpiai partnere.

„A legdrágább jegyünk a megnyitóünnepségre szól, durván nyolcszázezer forintba kerül, kaptunk belőle tíz darabot, ezek már el is keltek. A nyitó- és záróünnepségre, a pólódöntőre, az atlétika száz méteres síkfutás döntőjére már nincs belépő” – fűzte hozzá az utaztatás irányítója.

„Magyarország összesen húszezer olimpiai belépőjegyet kapott, ebből tizenkilencezret már elhoztunk Londonból, viszont a csapatjátékok belépőit majd csak a helyszínen tudjuk átvenni a játékok kezdetekor, hiszen a sorsolások ugyan már megvannak, de az időpontokat még nem véglegesítették. Legtöbb jegyünk a labdajátékokra van, mivel ezek sorozatok. Egy-egy eseményt illetően a kajak-kenu versenyekre szereztük a legtöbbet. Kézilabdameccseinken szerencsés esetben két-háromszáz magyar szurkoló lehet, a kajak-kenun öt-hatszáz is” – fogalmazott Kamuti Balázs.

„Az úszóversenyekre lenne még a legtöbb magyar jegyigény. Az úszás minden olimpián a legproblematikusabb, oda a legnehezebb belépőt szerezni. Ott még maguk a sportolók sem kapják meg a másutt járó fejenkénti két jegyvásárlási lehetőséget, csak egyet” – mondta, hozzátéve: a százhatvan körüli magyar olimpiai sportolókülönítmény egésze él a lehetőséggel, és igényelte a pluszjegyeket, amelyeket Londonban újdonságként vezetnek be.”

„Szurkolóknak, sportolóknak fel kell készülniük, hogy a londoni utazáskor mindenre több időt kell szánni. Egy-másfél órás útlevél-ellenőrzések lehetnek, amint a napokban megtapasztaltam. Bízom abban, hogy nem lesznek gondok, ha nem oda ülnek a szurkolóink, ahová a jegyük szól, mert az angol szervezők határozottságuk ellenére nagyon udvariasak. Nagyon óvok viszont mindenkit attól, nehogy az utcán vegyen belépőjegyet, mert abból kellemetlen rendőrségi ügy lesz” – figyelmeztetett a körülményekre a MOB utaztatási partnere.

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
38 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
58 perce

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
3 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
4 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
6 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik