London 2012: szombaton döntés a magyar csapat összetételéről

MTI MTIMTI MTI
2012.06.14. 15:49
Címkék
A londoni csapat, illetve delegáció személyi összetételéről döntenek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szombati közgyűlésén, amelyen a küldöttek tájékoztatást hallgathatnak meg a felkészülés helyzetéről.

Az elfogadására váró javaslat szerint a küldöttséget Borkai Zsolt MOB-elnök vezeti, helyettese – egyben a csapatvezető – Molnár Zoltán, a MOB főtitkára. A csapatvezető helyettese Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója. A küldöttségvezetőség további tagjai: Magyar Zoltán, Deutsch Tamás, Leyrer Richárd és Tóth Miklós MOB-alelnökök, Mihók Ildikó marketingigazgató, Szabó Bence sportigazgató, valamint Török Olivér sajtóattasé.

A magyar sportolók 24 sportágban mostanáig csaknem 160-an szereztek indulási jogot a londoni olimpiára.

A közgyűlési előterjesztésben szerepel, hogy a londoni olimpiai csapat létszámban nem tudja elérni a pekingit (171), így a kísérői létszám is visszaesik. Ennek nyomán edzők, sportágvezetők, sportegészségügyi szakemberek számára a MOB a jelen állás szerint kicsivel több, mint száz fő részvételét tudja biztosítani.

Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
22 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
23 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
25 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
27 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
34 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
48 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
50 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik