London 2012: úszásban mind a hat váltóban indulhat magyar egység

MTI MTIMTI MTI
2012.06.11. 13:10
Címkék
A női vegyes váltó is rajtengedélyt kapott a nemzetközi szövetségtől (FINA), így mind a hat váltószámban lesz magyar szereplő a londoni olimpián – számolt be a FINA friss döntéséről Kiss László szövetségi kapitány az MTI-nek.
A szakvezető elmondta, hogy hétfő délelőtt érkezett meg a Magyar Úszószövetségbe (MÚSZ) a kedvező hír, amely azt jelenti, hogy sporttörténeti csúcs is született, mivel még sosem fordult elő, hogy fél tucat magyar úszóváltó állhat starthoz egyazon olimpián. „Vélhetően visszalépés történt” – mondta Kiss László magyarázatul, merthogy eredendően a 4x100-as női vegyes váltó nem indulhatott volna Londonban, szemben a többivel, amely mind – így a három férfistaféta, továbbá a 4x200 és a 4x100 méteres női gyorsváltó is – kiharcolta a részvételt. „Hogy milyen összeállítású négyeseket indítunk, illetve hogy ki lesz váltónként a két tartalék, arról később dönt a MÚSZ” – ismételte meg a kapitány múlt heti közlését, hozzátéve, hogy a kép az e heti Budapest-bajnokság után tisztul le, mivel ez a viadal lesz az olimpiai kvalifikációs sorozat utolsó állomása. Az „alanyi jogú” öt váltóból a női 4x200-as gyorsváltó a tavalyi sanghaji világbajnokságon elért ötödik helyével eleve olimpiai résztvevővé vált, s mellé jött a május végi, debreceni Európa-bajnokságon elért időeredményeinek köszönhetően a további négy – illetve öt – staféta. Kiss László szerint azzal, hogy mind a hat váltó londoni utazó lett, a korábban gondoltnál is nagyobb létszámú lehet a magyar úszócsapat: „A FINA kedvező döntésével szinte biztos, hogy 29 versenyzővel számolhatunk” – nyilatkozott a szakember.
Legfrissebb hírek

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
21 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
24 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
25 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
42 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
46 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
48 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
55 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik