London 2012: a brit kormányfő metrózni fog, a kabinet vonakodik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.20. 16:34
Címkék
David Cameron brit kormányfő luxusautó helyett metróval és busszal fog kijárni a július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékok eseményeire, és a szigetországi sajtó szerint ugyanerre utasította kabinetjének tagjait, illetve pártjának képviselőit, akiknek viszont nincs ínyükre a drákói szigor. Egy kormánytag azt mondta, inkább otthon marad.
A tory miniszterelnök továbbá azt is kérte az embereitől, hogy családtagjaikat hagyják otthon, még akkor is, ha saját maguk fizették a belépőket. Rokonok helyett inkább fontos vendégeket vigyenek magukkal, hogy népszerűsítsék Nagy-Britanniát, és így kerüljék el, hogy a közvélemény azt gondolja, a politikusok hozzátartozói „potyáznak”. Ezt szintén sok kormánytag és képviselő kifogásolja – írta a Daily Mail című brit tömeglap. Cameron ötletei „rossz érzést keltettek, és őszintén szólva néhányunk inkább nem is látogat ki a játékokra” – idézte a kabinet egy magas rangú tagját az Independent című napilap. A kormányfő szabályai „elképesztően drákóiak”. „Gyakorlatilag azt mondták nekünk, hogy intézzünk mindent magunk, gondoskodjunk mi a vendégeinkről, nem lesz semmiféle szervezett segítség. Ráadásul metróznunk kell – folytatta. – Tudom, hogy aggodalmaskodnak, miként nézne ki, ha különleges bánásmódban részesülnénk, de végtére is csak a kormányt képviseljük.” A kormányfő azonban nem tágít. Afganisztáni látogatásán megerősítette, hogy a tömegközlekedést fogja igénybe venni a játékok idejére. „És ezt ajánlom mindenkinek – fűzte hozzá. – Már most is a metrót használom; ez ugyan őrületbe kergeti a testőreimet, de azt kérdem, mi a fenének ülünk a kocsiban, ha egyszer metróval gyorsabb?” A fővárosban és környékén a közutakon olimpiai sávokat alakítottak ki, hogy a dugó ne hátráltassa a VIP-vendégeket és a küldöttségeket. Egyelőre azonban erre sok autós nincs tekintettel, és bátran használja a sávokat. A játékokra számos neves vendég érkezik, maga David Cameron többek közt a Google, a Citigroup és a Cisco „fejeseit” kalauzolja majd – ezek szerint a metrón. Persze lehet, hogy néhány esetben kivételt tesz, és mégiscsak autóba ül – jegyezték meg a lapok.
Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
7 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
2 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik