London 2012: Belgiumban jár az olimpiára futó Varga Norman

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.19. 06:54
Címkék
Már Belgiumban jár Varga Norman ultrafutó, aki 50 nap alatt csaknem 50 maratoni távot teljesítve jut el a brit fővárosba, a londoni olimpia nyitóünnepségére.

A Nemzeti Ifjúságvédő és Tehetségkutató Egyesület (NITE) elnöke Ausztrián, Németországon, Luxemburgon, Hollandián, Belgiumon és Franciaországon keresztül halad a londoni célig.

Belgiumba kelet felől, Liege-nél érkezett, majd a hollandiai Maastricht, Hasselt és Leuven érintésével futott Brüsszelbe, ahol szerdán fogadta őt Kovács Tamás Iván nagykövet is. Ezt követően Gentig futott, majd Bruges érintésével Veurne után hagyja el az országot.

A 25 éves sportember - akinek útját az érdeklődők az europafutas.hu/elo-kapcsolat honlapon nyomon követhetik – a távirati irodának elmondta: nyolc nappal a célba érkezés előtt jól érzi magát, a szervezete ráállt a napi tetemes futásadagokra, és viszonylag gyorsan regenerálódik. Hozzátette: a térde azért már érzi a távot, de ez azért is van, mert javarészt betonon fut.

Elmondta: útközben szervezési problémák miatt némileg módosult az útvonal, így számításai szerint végül nem pontosan 50 maratoni távot, hanem annál valamivel kevesebbet, összesen mintegy 2000 kilométert fog megtenni.

Jelezte azt is, hogy Európa-futását nem egyszerű egyéni sportteljesítménynek szánja, hanem az olimpiai eszmét, a civil önszerveződés jelentőségét, valamint a fiatalság egészséges, sportos életmódjának értékeit kívánja népszerűsíteni.

Varga Norman beszámolt arról, hogy fogadtatása útközben változó volt. Magyarországon nagyobb „felhajtással" fogadták útjának egy-egy állomása során, de külföldön is számos ott élő magyarral találkozott, és sokan együtt is futottak vele egy-egy kisebb szakaszon.

Brüsszelben szintén tucatnyi ott élő magyar fogadta. Mint mondta, a nagykövet maga is szívélyesen köszöntötte, és támogatásáról biztosította kampányát.

Varga Normant 16 éves korában villamos alá lökték, odaveszett a bal karja, amit visszavarrtak. Később ketrecharcos volt, jelenleg egészség- és környezetvédőként, valamint ultrafutóként tevékenykedik.

Legfrissebb hírek

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – Zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
14 perce

Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

Minden más foci
29 perce

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
52 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
59 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
1 órája

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
1 órája

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
1 órája

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik