London 2012: Tóth Krisztina legalább kilenc magyar aranyat vár

MTI MTIMTI MTI
2012.07.23. 13:20
Címkék
Legalább kilenc magyar aranyérmet vár a londoni olimpián az asztaliteniszező Tóth Krisztina, aki pályafutása ötödik ötkarikás fellépése előtt áll.

„Úgy érzem, nagyon erős és egységes magyar csapat jött össze, optimista vagyok, legalább kilenc aranyérmet várok! – idézte az Önkormányzati Sajtószolgálat honlapja, a www.onkormanyzat.mti.hu a Németországban légiós gödöllői sportolót. – Esélyes a férfi és a női vízilabda-válogatott, Berki Krisztián, Sidi Péter. A kajak-kenusoktól két aranyat várok, az úszók is nyernek aranyat szerintem, Pars Krisztiánban is reménykedem, és lesz egy vagy két meglepetés első helyünk is.”

A 38 éves Tóth 17 esztendős kora óta tagja a magyar válogatottnak, amelyben több mint 200 alkalommal szerepelt; hétszeres Európa-bajnok, az olimpiákról pedig a 2000-ben, Sydneyben elért páros negyedik hely a legjobb eredménye.

„Az olimpiát nem lehet megunni. Csodálatos érzés, hogy ötödszörre is kijutottam, Peking után nem gondoltam volna, hogy ismét sikerül. Magyarországon mindig kiemelt jelentősége van az olimpiának, nagyon sokan követik a versenyeket, még az is követi, aki különben ritkán néz sporteseményt. Emiatt is örülök, hogy képviselhetem Magyarországot Londonban” – fogalmazott Tóth Krisztina, aki céljairól azt mondta, nagyon jó lenne, ha sikerülne jól versenyezve maradandót alkotnia a brit fővárosban.

Tóth mellett Póta Georgina, Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám képviseli a magyar színeket az ötkarikás játékok asztalitenisztornáján.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, 16 közé jutásért: Ausztrália–Egyiptom

Foci vb 2026
1 perce

Döntetlen várható a hétfői Portugália–Spanyolország mérkőzésen?

Foci vb 2026
6 perce

NB II: újabb külföldi játékos hagyta el a DVTK-t; csákvári távozók, barcikai érkező

Labdarúgó NB II
21 perce

Ilyet sem látott még a német válogatott kispadja

Foci vb 2026
21 perce

Kikaptunk a finnektől a férfi kosárlabda-vb-selejtezőben

Kosárlabda
23 perce

Egy góllal nyert Ausztriában a Honvéd felkészülési mérkőzésen

Labdarúgó NB I
27 perce

Új edzője lett Cristiano Ronaldónak

Minden más foci
39 perce

Szalah és Marmus is ott van az egyiptomi kezdőcsapatban, Irankunda az ausztrál ék

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik