Olimpia: A döntetlenre rászolgáltunk volna - Ilyés F.

2012.07.30. 19:28
Címkék
Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott két góllal kikapott Dániától a londoni olimpia csoportkörének első fordulójában. Ilyés Ferenc szerint legalább a döntetlenre rászolgáltunk volna, Pérez Carlos már a következő mérkőzést várja.

„Minden vereség más, úgy érzem, emelt fővel jöhettünk le a pályáról a dánok elleni találkozó után, noha természetesen sajnálom, hogy nem sikerült a pontszerzés, a döntetlenre rászolgáltunk volna. A fiúknak azonban azt mondtam, hogy ne keseredjünk el, hanem lépjünk tovább, és ezzel nincs is gond, százszázalékosan a koreaiak elleni találkozóra koncentrálunk. Rendkívül gyorsak az ázsiaiak, nem szabad ellenük hibáznunk. Látjuk azt is, hogy sokszor elhajlásból, meglepetésszerűen lőnek, erre is számítanunk kell. Nagyon fontos, hogy megszerezzük első pontjainkat" – fogalmazott Ilyés Ferenc.Ilyés Ferenc.

„Sajnálom az első meccsen elszenvedett vereséget, és azt is, hogy nem tudtam többet segíteni a csapatnak – mondta Pérez Carlos. – Most már azonban a gyors koreaiak ellen készülünk, és nyernünk kell!"

„Rendkívül jól kezdtünk a dánok ellen, a védekezés, a kapusok és a védőfal összhangja jól működött, azonban az első félidő közepétől már kevésbé tudtunk koncentrálni – értékelte a találkozót Szathmári János kapusedző. – Az álmunk az volt, hogy 25 kapott gól alatt tartsuk az Európa-bajnokot, ám ez sajnos nem sikerült, így lecsúsztunk a pontszerzésről. Alacsonyan van a koreaiak súlypontja, ez szokatlan a mieink számára, hiszen ne felejtsük el, a magyar válogatott átlagmagassága a legnagyobb az olimpiai mezőnyben. Emellett lábbal rendkívül gyorsak a koreaiak, ezért nagyon figyelni kell rájuk, alkalmazkodnunk kell a számunkra kevésbé megszokott stílusukhoz. A norvégok elleni vb-selejtező előtt Veszprémben találkoztunk velük, simán nyertünk, de az olimpia más tészta, nagy csatára számítunk, még akkor is, ha a horvátok vasárnap simán megverték Dél-Koreát."

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
3 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
4 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
4 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
4 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
5 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
6 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik