Olimpia: Karakas bírói döntéssel maradt alul a negyeddöntőben

2012.07.30. 14:12
Címkék
Karakas Hedvig nem jutott be az elődöntőbe az olimpiai cselgáncstorna női 57 kilogrammos versenyében, miután bírói döntéssel kikapott az Európa-bajnok, vb-bronzérmes román Corina Caprioriutól.

Nem elég a tetemes csúszás a cselgáncsprogramban, lassan kezdődött a harc, mert tisztítani kellett a tatami szőnyegét. Az első két percben sikertelen akciókat hozott csak az összecsapás, sőt újabb perc telt el hiábavaló erőfeszítéssel.

Mindkét versenyző aktívan, de óvatosan küzdött, így egyikük sem tudta végigvinni az akcióját, így következett a hosszabbítás az aranypontért.

Úgy tűnt, a román is fárad, és mindketten többször közel jártak ahhoz, hogy legalább egy jukót összehozzanak. A nyolc perc után következett a bírói döntés, és a döntnökök a románt látták jobbnak.

Mindkét versenyző aktívan, de óvatosan küzdött, így egyikük sem tudta végigvinni az akcióját, így következett a hosszabbítás az aranypontért.

Úgy tűnt, a román is fárad, és mindketten többször közel jártak ahhoz, hogy legalább egy jukót összehozzanak. A nyolc perc után következett a bírói döntés, és a döntnökök a románt látták jobbnak.

Karakas ellenfele a vigaszágon az orosz Irina Zablugyina lesz, aki az amerikai Marti Malloy-jal szemben maradt alul, ugyancsak bírói döntéssel. Az összecsapásra előreláthatóan 15.30 körül kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
8 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik