Olimpia: magyar mérnök az Olimpiai Stadion tervezőcsapatában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.27. 16:41
Kocsis András Balázs személyében egy magyar mérnök is részt vesz az Olimpiai Stadion nyári játékok után sorra kerülő újratervezésében.

A szegedma.hu című internetes oldal beszámolója szerint a szegedi szakember Budapesten a Műszaki Egyetemen diplomázott, Athénban is tanult, és elsősorban acél-, illetve vasbeton szerkezetű épületek tervezésében vett részt.szegedma.hu című internetes oldal beszámolója szerint a szegedi szakember Budapesten a Műszaki Egyetemen diplomázott, Athénban is tanult, és elsősorban acél-, illetve vasbeton szerkezetű épületek tervezésében vett részt.

Az olimpia megnyitójának, záró ünnepségének, illetve az atlétikai versenyeknek otthont adó Olimpiai Stadiont is ezekből az elemekből építették. Az arénát úgy tervezték, hogy az alsó, 25 ezer néző befogadására alkalmas karéj fölé húztak egy 55 ezres lelátórészt, utóbbit a játékok után elbontják. A magyar szakember ennek a munkának az előkészítésében vesz részt.

Az Olimpiai Stadion a játékok után valószínűleg futballstadionként üzemel tovább. Két londoni klub, a Tottenham Hotspur és a West Ham United is szívesen játszaná itt hazai mérkőzéseit.

Kovács András Balázs a portálnak elmondta: a kihívás az lesz, ha a végül beköltöző futballklub azt kéri, hogy az atlétikai pályát szüntessék meg, és a lelátó a többi brit arénához hasonlóan kerüljön közel a játéktérhez. A mérnök azonban kijelentette, ezt a feladatot is meg tudják oldani, ha kell.

Legfrissebb hírek

Svájci arany lesiklásban, de Odermatt a dobogóra sem fért fel

Téli olimpia 2026
24 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28
Ezek is érdekelhetik