Olimpia: száznál több kormány- és államfő, köztük Áder János a megnyitón

MTI MTIMTI MTI
2012.07.27. 15:17
Száznál több elnök, miniszterelnök és koronás fő, köztük Áder János, Magyarország köztársasági elnöke lesz jelen péntek este a londoni olimpia megnyitóján.

A többszörös Oscar-díjas Gettómilliomos című film rendezője, Danny Boyle által megálmodott előadás a brit szellemiséget hivatott tükrözni, és „az emberek életéről kíván szólni”.

A királynő az előadás közepén nyilvánítja hivatalosan megnyitottnak a játékokat. A műsor várhatóan több mint három órán át tart, és a várakozások szerint nagyjából egymilliárd tévénéző figyeli majd. A ceremóniát a helyszínen tekinti meg Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, valamint helyettese, Szekeres Pál és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is.

A 27 millió fontos (közel 10 milliárd forintos) megnyitó Európa legnagyobb harangjának megcsendülésével kezdődik közép-európai idő szerint 22 órakor, amelyet országszerte több ezer harang kísér három percen át.

Az olimpiai láng 12 872 kilométer megtétele után, útja 70. napján érkezik meg az Olimpiai Stadionba a nyitó ünnepségre.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
8 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53