Olimpia: Szilágyit nem lehetett tartani - Occhiuzzi

Vágólapra másolva!
2012.07.30. 09:39
Olaszország Diego Occhiuzzit, a 31 éves nápolyi születésű versenyzőt ünnepli, aki az olasz küldöttség negyedik vívóérmét szerezte kard egyéniben Londonban, ám a fináléban nem bírt a fantasztikus teljesítményt nyújtó Szilágyi Áronnal. Az olasz az elveszített döntő ellenére óriási örömmel nyilatkozott az újságíróknak.
„Szilágyi rendkívül erős volt ma, egyszerűen nem sikerült tartanom, pedig megpróbáltam mindent. Egy kis keserűség van bennem, de ez az első egyéni érmem, és nagyon élvezem az egészet” – idézi Occhiuzzi finálé utáni nyilatkozatát a La Gazzetta dello Sport.Occhiuzzi csapatban eddig is remek eredményeket ért el a válogatottal: 2008-ban bronzot nyert Pekingben, világbajnokságokról is van négy érme (két ezüst és két bronz), továbbá három Európa-bajnoki aranya, ám egyéniben sohasem sikerült elérnie nagy eredményeket, bajnokságot is csak tavaly májusban nyert először.„Nagyon régóta vártam már egy ilyen eredményre, és a legcsodálatosabb helyen érkezett meg. Szeretem nagyon a csapatot, a csapattagokat is, de ez mégiscsak egy egyéni érem. A vívás szerencse kérdése is, nemcsak egy olimpián, hanem még egy hazai bajnokságon is, ezért is nagyon örülök ennek az éremnek. Remélem, hogy ez jel arra, sikerült egy ugródeszkát átvinnem, és egyéniben is magasabbra szintre tudom emelni a vívásomat” – mondta Occhiuzzi, aki a nyolcaddöntőben honfitársát, Aldo Montanót búcsúztatta, ám ettől szerinte ugyanúgy fognak küzdeni egymásért a csapatverseny során.A tekintélyes olasz lap egyébként magasztalja Szilágyit, kiemelve, hogy a legjobb helyre került az arany, és megemlíti, hogy 1896 óta nem volt ilyen fiatal egyéni győztes kardvívásban.
Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
11 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
15 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Vívás: a férfi és a női kardcsapat is ötödik lett Salt Lake Cityben

Egyéb egyéni
2026.01.26. 07:15
Ezek is érdekelhetik