Bor Barna hetedik helyen zárt

Vágólapra másolva!
2012.08.03. 12:42
null
Bor Barna számára jól indult a nap – előbb jukóval, majd ipponnal győzött, de végül hetedik lett (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
A londoni olimpián a cselgáncsversenyek utolsó napján a férfiak +100 kg-os súlycsoportjában a háromszoros Eb-ezüstérmes Bor Barna előbb intést követő jukóval győzött Luuk Verbij ellen, majd ipponnal megverte a marokkói El-Mehdi Malkit. A nyolc között a német Andreas Tölzer következett, aki két intésnek köszönhetően legyőzte őt. A vigaszágon sajnos a bírók a brazil Rafael Silvát hozták ki győztesnek, így Bor a hetedik helyen végzett.

 

1. FORDULÓ

A londoni olimpián a férfi cselgáncsozók +100 kg-os versenyében Bor Barna az első fordulóban a holland Luuk Verbijjel találkozott, akit korábban már háromszor is legyőzött, és csak egyszer kapott ki tőle.

A világranglista-7. Bor az esélyeknek megfelelően sokkal aktívabban kezdett, de a fogásaiból sikerült kifordulnia a hollandnak, így nem értek pontot ezek az akciók, ahogy egy későbbi bokasöprés sem.

Verbijt azonban passzivitás miatt kétszer is megintette a mérkőzésvezető, ami egy jukót ért Bor számára.

A hajrában a holland már hiába próbált akciót indítani, nem ért el pontot, így Bor került a legjobb 16 közé. A folytatásban a magyar cselgáncsozóra a marokkói El-Mehdi Malki várt, aki meccs nélkül jutott tovább, ugyanis az iráni Mohammad Rodaki nem jelent meg már a mérlegelésen sem.

NYOLCADDÖNTŐ

A marokkói El-Mehdi Malki indította az első veszélyes akciót a Bor Barna elleni mérkőzésen – földre is kerültek, de az Afrika-bajnok versenyző nem tudott pontot elérni magyar riválisával szemben.

Ezután sokáig nem alakult ki értékelhető akció, viszont a „csendet" végül Bor törte meg egy ippont érő válldobással, aminek köszönhetően bejutott a legjobb nyolc közé. Következő ellenfele az Európa-bajnok és kétszeres vb-ezüstérmes német Andreas Tölzer volt.

NEGYEDDÖNTŐ

Bor Barna korábban nyolcszor találkozott Andreas Tölzerrel, ebből négy meccset megnyert, négyet elveszített. A mai londoni ütközetükön másfél perc után megintették a passzívan kezdő magyart.

Bor a folytatásban sem találta a fogást Tölzeren, igaz, a németnek sem volt értékelhető támadása. Egy együttes intés után azonban utóbbi került előnybe egy jukóval, hiszen Bornak az már a második figyelmeztetése volt.

Sajnos a magyar dzsúdós már nem tudott fordítani, így a vigaszágon, a bronzéremért folytathatta a küzdelmet – ellenfele a brazil Rafael Silva volt.

VIGASZÁG

A dél-amerikaival szemben korábban negatív volt a mérlege Bornak, és az összecsapás során mindkettejüket megintették egyszer-egyszer, de pontot egyik dzsúdós sem szerzett.

Miután a ráadás három perce sem döntött, ez a játékvezetőkre várt, és ők a brazilt hozták ki győztesnek.

Rafael Silva a bronzért küzdhet, míg Bor Barna hetedik lett, akárcsak Pekingben.

 

Legfrissebb hírek

Skócia: Keresztes Krisztián csapata hazavitt egy pontot a kupagyőztes otthonából

Minden más foci
12 perce

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
54 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Kosár: Rátkai, Drahos és Josepovits is remek őszt futott az NB I-ben

Utánpótlássport
2 órája

Carlos Alcaraz hamar visszavonulhat a korábbi wimbledoni bajnok szerint

Tenisz
2 órája

Redzic Damir és Tuboly Máté értéke szeptember óta megduplázódott

Minden más foci
2 órája

Bardóczky Kornél elhagyhatta a kórházat

Tenisz
2 órája

„A következő generáció prototípusa, az NBA megmentője” – Shai Gilgeous-Alexander-portré

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik