Campagna: Történelmi lehetőséget kapunk a magyarok ellen

Vágólapra másolva!
2012.08.07. 18:32
Címkék
Mint ismert, az olasz férfi vízilabda-válogatott meggyőző teljesítményt nyújtva 10–7-re legyőzte tegnap Spanyolországot, így a csoportja második helyén zárt a londoni olimpián. A világbajnoki címvédő olaszok a magyar válogatott ellen szállnak medencébe a negyeddöntőben, és a szakvezető, Alessandro Campagna szerint együttese történelmi lehetőséget kapott a háromszoros bajnok ellen.

Campagnáék nem számolgattak a spanyolok ellen (Fotó: Action Images)
Campagnáék nem számolgattak a spanyolok ellen (Fotó: Action Images)
Campagnáék nem számolgattak a spanyolok ellen (Fotó: Action Images)
Campagnáék nem számolgattak a spanyolok ellen (Fotó: Action Images)
Campagnáék nem számolgattak a spanyolok ellen (Fotó: Action Images)

 

„Nem kalkuláltunk, nem is gondoltunk arra, hogy kivel játszhatunk. Tetszett, amit csapatomtól láttam, Tempesti nagyszerű volt, a védekezésünk összeszedett. De Magyarország is egyre jobb, és nagyon meggyőző pólót játszott az Egyesült Államok ellen. Igyekszünk jól felkészülni a magyarokból, és megfogni a támadójátékukat. Tudjuk, mit kell tennünk, történelmi lehetőséget kapunk a háromszoros bajnok ellen” – nyilatkozta Campagna mester.

A játékosok egyetértenek abban, hogy eddig nagyszerűen teljesítettek a vízilabdatornán, és alig várják már a folytatást.

„Nagyon elégedettek vagyunk az eddigi teljesítményünkkel, nem volt túl könnyű idáig a menetrend – mondta az eddig négygólos Maurizio Felugo. S hogy gondol-e az érmekre? – Természetesen, nagyon nehéz lenne nem gondolni rá. Rendkívül sok érzelem szabadult fel a csapat háza táján, már nagyon várjuk a hétvégét.”

„Pszichológiai szempontból fontos volt – felelte ezt már a hat találatával holtversenyben a legeredményesebb olasz játékos, Pietro Figlioli arra a kérdésre, hogy számított-e, hogy második helyen végeztek a csoportban. – A találkozó végén volt egy-két kisebb kihagyás a koncentrációban. Abban hiszünk, hogy a jó teljesítményt jó eredmények követik, bízunk a rendszerünkben.”

Figlioli szerint együttese készen áll a negyeddöntőre.

„Teljes mértékben készen állunk. Három éve erre edzünk, úgyhogy készen kell állni mostanra. Jól tudjuk, nem lesz sétagalopp, bárkivel is játszunk” – tette hozzá.

A címvédő magyar válogatott szerdán 19.40-kor mérkőzik a világbajnok olasz csapattal.

OLIMPIA 2012
FÉRFI VÍZILABDA, NEGYEDDÖNTŐ (AUGUSZTUS 8., SZERDA)
Spanyolország–Montenegró15.30
Ausztrália–Szerbia16.50
Olaszország–Magyarország19.40
Horvátország–Egyesült Államok21.00
EMLÉKEZTETŐ – OLIMPIA 2012
FÉRFI VÍZILABDA, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ
Spanyolország–Olaszország 7–10 (0–2, 3–4, 1–2, 3–2)
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Horvátország5550–29+2110
2. Olaszország531140–36+47
3. Spanyolország53252–42+106
4. Ausztrália52340–44–44
5. Görögország511341–43–23
6. Kazahsztán5524–53–290
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Szerbia54169–38+319
2. Montenegró531154–41+137
3. MAGYARORSZÁG53265–52+136
4. Egyesült Államok53243–44–16
5. Románia51448–55–72
6. Nagy-Britannia5528–77–490
Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
38 perce

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
58 perce

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
3 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
4 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
5 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
6 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
6 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik