Honduras megfricskázta Neymarék orrát

Vágólapra másolva!
2012.08.04. 20:26
null
Alaposan megszenvedtek Oscarék Honduras ellen (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olimpián férfi labdarúgásban a spanyolok és az uruguayiak kiesése után kis híján újabb bombameglepetést láthattunk, hiszen a negyeddöntők során Hondurast csak nehezen tudta legyőzni a remek erőkből álló Brazília. Japán könnyebben jutott az elődöntőbe, amelyben a szenegáliakat nagy csatában felülmúló Mexikóval találkozik.


A csoportmérkőzések során Honduras már megmutatta oroszlánkörmeit, hiszen legyőzte a végső győzelemre is esélyes, világ- és Európa-bajnokokkal megerősített spanyolokat. A negyeddöntőt is remekül kezdte a közönségkedvenc brazilok ellen a közép-amerikai válogatott, mert a 13. percben Mario Martínez, az Anderlecht egykori játékosa egy elképesztően nagy gólt vágott a 16-os bal oldaláról a túlsó felsőbe.

A fordulás után a szűrő Roger Espinoza egy fineszes, nem nagy erővel, de pontosan meglőtt labdát helyezett el a brazil kapu jobb alsó sarkában két csel után, a brazil kapus, Gabriel segítségével – csakhogy a két találat között nem csupán a félidő telt el, hanem előbb a hondurasiak valósággal gólt rúgattak Leandro Damiaóval (egy beadást hatan is elvétettek, a támadó egy lépésről kanalazott a kapuba), és ami a legfőbb, a 33. percben Wilmer Crisanto begyűjtötte második sárgáját is.

Két minutummal az első után...

Az emberelőny és a tudásfölény meghozta a brazil győzelmet, előbb Damiao kiharcolt egy büntetőt, amelyet Neymar váltott gólra, majd maga is betalált: éppen Neymar passzával szépen fordult le védőiről, majd a jobb sarokba kanalazott.

A 3–2 után nem tudott újítani Honduras, a brazilok viszont egyáltalán nem erőltették meg magukat – a 90. percben újabb hondurasi, Espinoza kapott pirosat (Oscar legyalulásáért), ez azonban már nem osztott, nem szorzott.

Ennél is nagyobb csatát vívott egymással Mexikó és Szenegál, végül előbbi örülhetett, hiszen a hosszabbításban megnyerte a hat gólt hozó találkozót. Mexikó Japánnal vív elődöntőt augusztus 7-én, amely az olimpiai labdarúgótorna egyik esélyesévé lépett elő, ennek megfelelően túllépett a korán emberhátrányba kerülő Egyiptomon is.

A brazilok pedig nem a britek, hanem a dél-koreaiak ellen készülhetnek, a házigazdák ugyanis nagy csatában kikaptak az ázsiaiaktól. Maguknak köszönhetik: Aaron Ramsey a rendes játékidőben, Daniel Sturridge pedig az "orosz rulettben" hibázott a 11-es pontról.

 

OLIMPIA 2012
FÉRFI LABDARÚGÁS, NEGYEDDÖNTŐ
Nagy-Britannia–Dél-Korea 1–1 – tizenegyesekkel 4–5 (Ramsey 36. – 11-esből, ill. Dzsi Dong Von 29.)
Brazília–Honduras 3–2 (Leandro Damiao 38., 60., Neymar 50. – 11-esből, ill. M. Martínez 13., Espinoza 48.)
Japán–Egyiptom 3–0 (Nagai 14., Josida 78., Ocu 83.)
Mexikó–Szenegál 4–2 – h.u.(Enríquez 10., Aquino 62., G. dos Santos 98., Herrera 109., ill. M. Konaté 69., Balde 76.)

 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 perce

Szappanos Péter a szezon legjobb futballistája

Labdarúgó NB I
6 perce

Félévi értesítő – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
6 perce

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
8 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
8 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
8 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik