Olimpia 2020: a londoni érmesekkel lelkesítik a tokióiakat

MTI MTIMTI MTI
2012.08.16. 18:17
Tokiói utcákon vonulnak fel jövő hétfőn a londoni játékok érmes japán sportolói, hogy lelkesítsék a 2020-as olimpia rendezéséért versenyben álló város lakosságát.

„A felvonulással szeretnénk megköszönni a támogatást mindenkinek, aki mögénk állt, de jó lenne, ha egyúttal sikerülne lendíteni Tokió 2020-as pályázatán is” – mondta Cunekazu Takeda, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke.

Londonban a japánok 38 érmet szereztek, hét aranyat, 14 ezüstöt és 17 bronzot. Az összeredmény rekordnak számít, a korábbi csúcs a 2004-es athéni játékokon született, 37 éremmel.

Tokió, amely korábban a 2016-os olimpiáért is harcba szállt, többek között azért nem lehetett befutó – a házigazda Rio de Janeiro lesz –, mert a helyi lakosság nem volt elég lelkes, az elvártnál visszafogottabban támogatta a kezdeményezést. Jelenleg is hasonló a helyzet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közelmúltban elvégzett felmérése szerint a japán főváros lakóinak még mindig csak a 47 százaléka támogatja a rendezést, miközben ez a szám a szintén versenyben lévő Isztambul esetében 73, Madridéban pedig 78.

A 2020-as játékok helyszínét 2013 szeptemberében jelölik ki.

Legfrissebb hírek

Brazil stílus ma – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
7 órája

Statisztikák: Guimaraes a brazilok új gólpasszkirálya, a fordítás jó előjel Ancelotti csapatának

Foci vb 2026
8 órája

Ancelotti elárulta, miért nem küldte pályára Neymart a japánok ellen

Foci vb 2026
8 órája

Japán szerzett vezetést, a brazilok a második félidőben kettővel válaszoltak – videók

Foci vb 2026
9 órája

Martinelli volt a csodacsere, Brazília fordított, és továbbjutott Japán ellen

Foci vb 2026
9 órája

Casemiro egyenlített a japánok ellen, Neymart (még) nem küldte be Ancelotti

Foci vb 2026
10 órája

Előnyben mennek szünetre a japánok

Foci vb 2026
10 órája

Nincs gól az „első negyedben”

Foci vb 2026
11 órája
Ezek is érdekelhetik