Olimpia: Coe a sikeres rendezés után sportügyekért felelős biztos lesz

MTI MTIMTI MTI
2012.08.12. 12:35
A sikeres londoni olimpiai rendezésnek köszönhetően Sebastian Coe, a szervezőbizottság (LOCOG) elnöke sportügyekért felelős kormánymegbízott lesz a játékok után.

David Cameron miniszterelnök a BBC televízióban vasárnap elmondta, hogy Coe feladata lesz egy hosszú távú társadalmi program elkészítése, és a következő öt évben 1.27 milliárd euró áll majd a rendelkezésére.

„Az iskolákban fejleszteni kell a versenysportot – mondta Cameron. –Támogatni kell az utánpótlást, fel akarunk építeni egy jól működő klubrendszert. A gyerekeknek meg kell tanulniuk csapatban játszani, közösen feldolgozni a sikereket, és elviselni az esetleges vereségeket. Kevesebb olyan testnevelésórára van szükség, amelyen indiai táncokat tanítanak a gyerekeknek.″

Jelenleg az iskolások 40 százaléka sportol versenyszerűen Nagy-Britanniában. Cameron szerint az olimpia rengeteget jelentett a britek önbizalmának, a házigazdák az elmúlt száz év legjobb mérlegével zárják a játékokat.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09