Olimpia: Ez egy soha vissza nem térő alkalom volt - Lőrincz

2012.08.07. 20:16
Címkék
A londoni olimpián a kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában Lőrincz Tamás ezüstérmet szerzett, miután a döntőben két menetben kikapott Kim Hjeon Vutól. A mérkőzést követően Lőrincz elmondta, boldog az ezüstéremmel, ugyanakkor úgy érezte, hogy több volt ebben az olimpiában.

„Nem tudom, hogy mi hiányzott. Húsz másodpercig nem hagyta befogni, egyszer sem szóltak rá. Nekem is ezt kellett volna tennem, de akkor megintettek volna egyből. Így alakult, nagyon csalódott vagyok. Úgy éreztem, egyben vagyok, nagyon jól ment egész nap. Egyszer már találkoztunk a vébén, akkor sikerült legyőznöm. Állásban nem fértem hozzá, ezt meg lentről szépen csinálta. Boldog vagyok az ezüstéremmel, de ez egy soha vissza nem térő alkalom volt..." – nyilatkozta Lőrincz a döntőt követően az m1-nek.

„Az egész családom kiutazott, de csak akkor láttam meg őket, amikor bejutottam a döntőbe. Ezt soha életemben nem fogom elfelejteni, szép is, de egyben óriási csalódás. A kapujában voltam, hogy olimpiai bajnok legyek, szerintem ezt nagyon nehéz feldolgozni. Egyszer majd biztosan sikerül" – tette hozzá a friss olimpiai ezüstérmes birkózó.

Legfrissebb hírek

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
11 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
14 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
36 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
39 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
39 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
40 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
57 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik