Olimpia: Nagy harmadik a +105 kg-osok B-csoportjában

2012.08.07. 18:24
Címkék
A súlyemelők +105 kg-os súlycsoportjában, a B-csoportban lépett dobogóra Nagy Péter, aki szakításban 191 kg-ot, lökésben pedig 225-öt teljesített, ezzel összesítésben 416 kg-on és harmadik helyen zárt. Az A-csoport küzdelmeit 20 órától rendezik, s amennyiben ott mindenki jobban szerepel a magyar versenyzőnél, legrosszabb esetben akkor is a 14. helyen végez.

A komáromi versenyző szakításban 184 kg-on kezdett, és magabiztosan teljesítette a kezdősúlyt, majd 191 kg-on is magabiztos gyakorlatot hajtott végre. Sajnos a 196 kg már nem sikerült neki, így a B-csoport második helyén zárta ezt a fogásnemet a fehérorosz Zsarnaszek mögött.

Lökésben 216 kg-on mutatkozott be, amelyet sikerrel teljesített. Ezt követően 225 kilogrammra emeltetett, amelyet ugyancsak ki tudott lökni. Harmadszorra 230 kg-ra emeltette a súlyt, de az túl sok volt neki, így végül négy érvényes kísérlettel, 416 kg-os összteljesítménnyel a B-csoport harmadik helyén végzett, mert a fehérorosz mellett végül a tajvani Csen Si-csie is megelőzte.

Mivel a 20 órakor kezdődő A-csoport küzdelmeiben tizenegyen szerepelnek, ha ott mindenki megelőzi Nagyot, akkor a magyar a tizennegyedik helyen fejezi be az olimpiát.

„Sőt, egy kilóval még jobbat is emeltem, mint eddig bármikor – pontosította eredményét a magyar ólomsúlyú az MTI-nek nyilatkozva. – Tán ezért is nem tudtam már megfelelően összpontosítani az utolsó lökésemre, ráadásul a fogásnemi egyéni csúcsomon is javítottam egy kilót a 225-tel. Úgyhogy elégedett lehetek, most már a riói olimpia a cél, meg persze az, hogy előtte befejezzem a jogi egyetemet."

 

Legfrissebb hírek

Szenegál vezet a szünetben!

Foci vb 2026
5 perce

Közeli lövéssel vezet Szenegál Belgium ellen – videó

Foci vb 2026
13 perce

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
44 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
44 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
47 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
48 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
55 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik