Olimpia: Sajnos az akarás görcsösségbe ment át - Merész

2012.08.07. 22:51
A magyar női vízilabda-válogatott 10–9-re kikapott Spanyolországtól a londoni olimpia elődöntőjében, így csütörtökön 19.40-kor a bronzéremért küzdhet az ausztrálokkal. Merész András szövetségi kapitány szerint a válogatott nagyon küzdött, ám összességében ma ez is kevés volt.

„Vereség után nem illik a játékvezetéssel foglalkozni, én sem teszem, főként nem annak ismeretében, hogy nagyon rosszul használtuk ki azokat a fórjainkat, amiket megkaptunk. Az olimpián viszont nem egységes a bírói felfogás, meccsről meccsre, bíróról bíróra változik, éppen sokat fújnak vagy keveset. Játékosaim a szívüket-lelküket kitették, sajnos az akarás görcsössége ment át, és néha a kezek is megremegtek, de ez egy olimpiai elődöntőben normális” – nyilatkozta tudósítónknak Merész András.Merész András.

„A magyar női póló megérdemli, hogy olimpiai érmet szerezzen, negyvennyolc óránk van arra, hogy ezt megvalósítsuk. Az utolsó négy percre az időkérésnél már nem is taktikai utasítást adtam a lányoknak, hanem becsületes helytállást kértem tőlük. Felhívtam a figyelmüket arra, hogy ha a hajrában leeresztünk, akkor a bronzmeccsen is úgy fogunk kezdeni, ehhez tartsák magukat. Az utolsó olimpiai találkozónk semmivel sem ígérkezik könnyebbnek, mint volt az elődöntő” – mondta a kapitány.

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
5 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Női kosárlabda-vb: kiütötték a házigazdát, bronzérmesek a spanyolok

Kosárlabda
2026.09.13. 19:01

Megállíthatatlan az újonc 21 éves marokkói csatára, így megszakadt az Alavés pazar sorozata

Spanyol labdarúgás
2026.09.12. 16:01