Olimpia: szétlövés után maradt el San Marino első olimpiai érme

Vágólapra másolva!
2012.08.04. 17:00
Címkék
Az olasz Jessica Rossi világcsúccsal nyerte a női trap olimpiai aranyát a londoni olimpián. Az ezüstérmet a szlovák Zuzana Stefecekova, a bronzot a francia Delphine Reau szerezte meg.
Az olasz versenyző alapversenyben világcsúcsot állított fel azzal, hogy mind a 75 korongot eltalálta, s így kétkorongos előnnyel várta a finálét a szlovák Zuzana Stefecekova előtt.

Ott már egyet rontott, de így sem volt senki veszélyes az aranyérmére, s természetesen ez a teljesítménye is világrekord volt. A második helyért viszont nagy csata alakult ki a San Marinó-i Perilli, a francia Reau és a szlovák Stefecekova között, akik 93 koronggal zárták a döntőt, s az érmekért hármuk között szétlövésre került sor.

Abban először a San Marinó-i hibázott, így lemaradt a dobogóról, s hazája első olimpiai érmét sem tudta megszerezni. Másodikként a francia rontott, így övé lett a bronz, a szlovák pedig az ezüstnek örülhetett.

A magyar felmenőkkel rendelkező ausztrál Suzanne Balogh ugyan holtversenyben a harmadik helyen került a döntőbe, de ott tíz korongot is elhibázott, s végül visszaesett a hatodik helyre.

SPORTLÖVÉSZET, NŐI TRAP
1. Jessica Rossi (Olaszország) 99 (75+24)
2. Zuzana Stefecekova (Szlovákia) 93+3 (73+20)
3. Delphine Reau (Franciaország) 93+2 (72+21)
4. Alessandra Perilli (San Marino) 93+1 (71+22)
5. Fatima Galvez (Spanyolország) 87 (70+17)
6. Suzanne Balogh (Ausztrália) 87 (72+15)

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
6 perce

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
14 perce

Bardóczky Kornél karambolja után lábadozik

Tenisz
22 perce

Terbócs István: Szerettük volna megmutatni Kevin Constantine-nak, hogy maradt még bennünk abból, amit tanított nekünk

Jégkorong
31 perce

Sydney-Hobart: a Master Lock Comanche és a címvédő LawConnect harcol a győzelemért

Egyéb egyéni
34 perce

A legjobb 32 játékos maradt versenyben – folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
48 perce

Népsport: Annus néni csábítása, avagy így szerződött Rómába Zsengellér Gyula

Népsport
52 perce

Gruber Zsombor: kevés lehetőség, kiemelkedő játék

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik