Örök nyugalomra helyezték Tamás Gyulát, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kapusát

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.02.04. 14:33
A Farkasréti temetőben vettek végső búcsút Tamás Gyulától (Fotó: Facebook, Vasas FC)
Kedd délelőtt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra Tamás Gyulát, a január másodikán elhunyt egykori válogatott labdarúgót.

Tamás Gyula január 2-án, életének 84. évében hunyt el, miután három hónapig kórházban volt.

1963 és 1969 között 143 hivatalos mérkőzésen őrizte a DVTK kapuját, majd 1970 és 1981 között 128 mérkőzésen lépett pályára a Vasas színeiben. A magyar válogatottban 11-szer szerepelt 1967 és 1970 között. Játékosként egyszeres magyar bajnok (1977), MNK-győztes (1973), KK-győztes (1970). 2001 és 2003 között a válogatott kapusedzője is volt, Gellei Imre stábjának a tagjaként. 

Tamástól kedd délelőtt vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben. A szertartáson a gyászoló családon kívül tiszteletüket tették a pályatársak és sportbarátok. A Vasas FC képviseletében korábbi csapattársa és jó barátja, Dr. Puskás Lajos búcsúzott Tamás Gyulától, de beszédet mondott egykori tanítványa, Sáfár Szabolcs is, valamint Magyar Zoltán, a Magyar Országgyűlés Labdarúgó-válogatott vezetője.

 

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
7 órája

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
9 órája

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
2026.08.12. 11:36

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 06:55

A Soroksár a második félidőben kiütötte a Diósgyőrt

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06