Előbb Szűcs Lajos, aztán Tokody Tibor köszönt el a kapitánytól. Egymás után, férfias kézfogással, rosszkedvűen. A Fradi-kapus a lelki terhet nem bírta, az újpesti csatárnak pedig sérülés miatt kellett elhagynia az edzőtábort.

Fehér Miklós az edzésen még spárgázott, miközben Lôw Zsolttal csatázott, aztán a fájó térdét a Sportkórházban vizsgálták meg (Fotó: Németh Ferenc)

Fehér Miklós az edzésen még spárgázott, miközben Lôw Zsolttal csatázott, aztán a fájó térdét a Sportkórházban vizsgálták meg (Fotó: Németh Ferenc)
– Kapitány úr, ha most kellene összeállítást adnia, el tudná sorolni a kezdő tizenegy játékost?
– Hol vagyunk még ettől… Azt hittem, hogy a szerda már pozitív hangulatban telik, aztán most búcsúzkodhatunk a távozó játékosoktól. Ráadásul Fehér Miklós térde is rakoncátlankodik, olyannyira, hogy a csatár a Sportkórházba ment kivizsgálásra. Egyelőre fogalmam sincs, számíthatok-e rá szombaton. De már nem változtatok többet, nem hívok be újabb játékost, Szűcs Lajos helyett jön Végh Zoltán, vele együtt huszonegyen leszünk, és ez a keret dolgozik tovább.
– A délelőtti tréningen érezhető volt, hogy javul a hangulat?
– Azt már nyugodtan kijelenthetem, hogy pályán belül nincs gond, a srácok rendesen dolgoznak, odafigyelnek arra, amit kérek, s egyre kevesebbet kalandoznak el gondolataik. A délelőtti foglalkozás egyébként taktikai jellegű volt, szerepelt a programban egy-egy elleni játék, valamint sulykoltuk a támadásvariációkat, elsősorban a szélről épített támadásokat.
– A program szerint csütörtökön összecsomagolnak, és a Margitszigetre teszik át a szálláshelyet. Miért van erre szükség?
– Ez már az eredeti programban is így volt. Én akartam, hogy változtassunk a hét közepén, törjük meg a tatai edzőtáborban esetlegesen kialakuló monotóniát. Itt nagyszerű helyen vagyunk, elzárva a külvilágtól, de azt akarom, hogy csütörtöktől már a meccsre hangoljon mindenki, és a Puskás Ferenc-stadionban tudjunk gyakorolni.
– Ha már a Puskás Ferenc-stadiont említette. Nem lett volna célszerű az Üllői úton vagy a Megyeri úton megrendezni a találkozót? E két stadionban vélhetően jobb lett volna a hangulat.
– Bízom benne, hogy a Puskás Ferenc-stadionban sem lesz gond a légkörrel, de elárulom, nem véletlenül kértük, hogy ott játszhassunk. Egyetlen futballistám sem szerette volna, ha valamelyik klub pályáján megtalálják, mint ahogy korábban ilyesmi előfordult már.
–Bízik a csapatában? Az elmúlt napok történései után is hisz abban, hogy ütőképes, győzni akaró magyar válogatottat láthatunk szombat este?
– Most bízom csak igazán a fiúkban. Ahogy korábban is mondtam, az egészséges dac dolgozik bennük, meg aztán kötelességük visszaadni a józanul gondolkodó emberek futballba vetett hitét. Erre készülünk, és persze a győzelemre.
| A 4. csoport állása | ||||||
| 1. Lettország | 4 | 3 | 1 | – | 5– 0 | 10 |
| 2. Lengyelország | 4 | 2 | 1 | 1 | 7– 1 | 7 |
| 3. MAGYARORSZÁG | 4 | 1 | 2 | 1 | 5– 3 | 5 |
| 4. Svédország | 3 | 1 | 2 | – | 3– 2 | 5 |
| 5. San Marino | 5 | – | – | 5 | 0–14 | 0 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







